Foci

A Chelsea végül simán győzött

A Premier League hétfői mérkőzésén akadozott ugyan Ancelotti csapatának játéka, de végül meglett a három pont.

Az 56. bajnoki gólt a 20. percben kapta a Blackpool, ekkor talált be a Chelsea védője fejével a hazaiak kapujába. Igen, a legtöbb gólt a kiscsapat kapta idén a Premier League-ben, ezzel együtt több meglepetést is okozott már.

Például megverte a Liverpoolt és a Tottenham együttesét (3-1 két alkalommal is), és sokáig a Manchester United ellen is győztes pozícióban (2-0) érezhette magát.

Ehhez képest akadozott a játék, de a vendégeknél még ennél is jobban. Nem volt ritmusa az első félidőben a londoniak játékának. Ez is elég volt azonban a vezetéshez.

A fordulás után aktívabb volt a Chelsea, és egy 11-es kellett ahhoz, hogy megnyugodjon, és sorra vezesse a támadásokat. Lampard bevágta a büntit a 62. percben, majd nem sokkal később már akciógólt lőtt.

A 86. percben nagyszerű támadás végén szépített a Blackpool, Puncheon lőtt Cech mellett a kapu jobb oldalába.A cseh kapus egyébként 300. mérkőzését játszotta a londoni csapatban.

Eredmény – angol bajnokság:

Blackpool – Chelsea 1-3 (0-1)
gólok:
Puncheon, illetve Terry (20.), Lampard (62., 11-esből, 65.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik