Foci

Otthon botlott az Újpest

Az Újpest hazai pályán játszott 1-1-es döntetlent a kiesés ellen menekülő Siófokkal a Monicomp Liga 18. fordulójában.

A meccs legelején mind a két csapat előtt adódott lehetőség, az első nagyobb helyzetre pedig a 17. percig kellett várni, egy szöglet után Balajcza öklözte középre a labdát, Homma lövését mentette Szokol a gólvonal elől.

A folytatásban az Újpest akarata érvényesült, Szokol lövése csak centikkel kerülte el az alsó sarkot, majd a túloldalon ismét a japán támadó villant, Balajczának kellett nagyot védenie. Az eredmény már nem változott az első felvonásban, a másodikban azonban korán jött a gól, Lázár Bence (a képen) pofozott a hálóba egy hatalmas bedobás után lecsorgó labdát.

Majdnem kettő lett közte, Ahjupera a felső lécet találta el, a labda a kapu mögött kötött ki. Az újpesti fiatalok fáradni látszottak, majd egy szélről érkező szabadrúgásnál az egész hazai védelem lemaradt az emberéről, Nováknak nem okozott gondot pár centiről a hálóba bólintani.

A hajrában is a Siófok előtt adódott több lehetőség,de az Újpestnek is akadt helyzete, az újabb gólhoz azonban a ráadás három perc sem volt elég, 1-1-es döntetlen lett a vége.

Eredmény:
Újpest – Siófok 1-1 (Lázár 55. ill. Novák 70.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik