Foci

Nehéz Milan-siker, döbbenetes Roma-bukás

A Roma talán Raniériért játszott, talán nem: már 3-0-ra is vezettek Tottiék, mégis kikaptak Genovában.

Szabálytalan góllal szerezte meg a vezetést a Milan a Chievo otthonában, hiszen Robinho a felkarjával tette maga elé a lasztit, mielőtt a hálóba lőtte azt.

Magabiztosnak látszott a milánói csapat az első félidő hátralévő részében is, igaz, ez nem mutatkozott meg újabb gólban. A Chievo sokat védekezett, de akadtak helyzetei, ezeket elpuskázta.

A másodikban viszont nem, egyet kihasznált a 61. percben Fernandes jóvoltából. Igyekeznie kellett a Milannak, mert rövid időn belül a második arcpirító eredmény nézett ki neki (a hét elején a Tottenham győzött a San Siróban a BL-ben).

Az egyik csereember, Pato mentette meg a Milant, a 82. percben szerzett nagyszerű gólt.

Íme, Robinho találata:

Fernandes gólja:

Pato győztes gólja:

Ami a többi meccset illeti: a Bajnokok Ligájában a Sahtar Donyeck ellen otthon lebőgő (2-3) Roma nagyon meggyőzően kezdett Genovában, és a győzelemmel alighanem megmenekült volna Claudio Ranieri. Csakhogy egyáltalán nem volt vége a meccsnek az első félidőben.

A Genoa négyet rúgott a másodikban, ezzel pedig a pokol legmélyebb bugyraiba taszajtotta a Roma játékosait, híveit, mesterét.

A találkozó öszefoglalója:

A Fiorentina és a Sampdoria nem bírt egymással, utóbbi csapatban Koman Vladimir kezdő volt, a 11. percben sárga lapot kapott. A 85. percben Laczkó Zsolt váltotta, aki először játszott az olasz bajnokságban.

Eredmények, olasz bajnokság:

Chievo – MIlan 1-2 (0-1)
gólok:
Fernandes (61.), illetve Robinho (25.), Pato (82.)

Fiorentina – Sampdoria 0-0

Lazio – Bari 1-0 (1-0)
gólok:
Hernandes (6.)

Parma – Cesena 2-2 (0-1)
gólok:
Crespo (64., 11-esből), Palladino (89.), illetve Rosina (31.), Sammarco (78.)

Genoa – Roma 4-3 (0-2)
gólok:
Palacio (52., 74.), Paloschi (68., 86.), illetve Mexes (6.), Burdisso (16.), Totti (51.)
kiállítva: Rafinha (91., Genoa)

Udinese – Brescia 0-0

A Lecce – Juventus (2-0) találkozóról itt olvashat bővebben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik