Foci

Botránnyá érett a magyar bírók szerdai szereplése

Az Észtország-Bulgária felkészülési meccsen NB III-as magyar bírók dolgoztak: a játékvezető négy tizenegyest ítélt.

A bolgár és az észt szövetség azt kéri az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA), hogy vizsgálja ki a két válogatott szerdai, törökországi, egymás elleni felkészülési mérkőzését, amelyet magyar bírói hármas vezetett, és a végeredmény furcsán alakult ki.

Ez a lépés már komollyá teszi az ügyet, amelyet eddig gondolhattunk volna a mostanság felkapott bundahálózat velejárójának, egyfajta hisztériakeltésnek.

Az antalyai meccs 2-2-re végződött úgy, hogy mind a négy gól 11-esből született. A dolog pikantériája, hogy a felvételek alapján mindegyik megadható büntetőnek tűnik.

Íme, az Észtország-Bulgária meccs összefoglalója:

“Furcsa volt négy büntetőt látni egy mérkőzésen belül” – mondta Boriszlav Mihajlov, a bolgár szövetség elnöke. “A helyzet úgy még furcsábbá válik, hogy az előző meccsen szintén három 11-es volt.”

A Lettország-Bolívia összecsapáson állítólag (!) Selmeczi Krisztián volt a játékvezető, míg az észt-bolgáron Lengyel Kolos (az asszisztensek Csák János és Selmeczi voltak).

A Nemzeti Sport szerint mindhárman a Budapest-bajnokság, illetve az NB III játékvezetői keretének tagjai.

“Az MLSZ játékvezetői bizottságához semmilyen megkeresés sem érkezett, a három bírót tudtom nélkül kérte ki egy szervezet” – nyilatkozta Vágner László, a magyar szövetség játékvezetői bizottságának vezetője az nso.hu-nak. –

A szakember szerint a hármas korábban közmegelégedésre dolgozott kisebb ifjúsági tornákon. Felettébb furcsa ezzel együtt, hogy nem FIFA-kerettag vezet egy nemzetek közötti találkozót.

‘Döbbenten állok a hír előtt, biztos, hogy amíg én vagyok a bizottság elnöke, a három játékvezető nem vezet több mérkőzést Magyarországon” – mondta ki a súlyos ítéletet Vágner László.

Az észt szövetség szóvivője szerint a barátságos találkozót egy ügynökség szervezte. “Már a kezdő sípszó előtt kaptunk olyan információkat, hogy esetleg fogadási csalás áll a háttérben, miután ugyanez az ügynökség szervezte a lett-bolíviai mérkőzést is, ahol három büntető esett” – fogalmazott Mihkel Uiboleht.

Az UEFA egyelőre nem reagált a bolgárok és az észtek kérésére.

További érdekesség, hogy az NSO értesülései szerint Lengyel Kolos vezette az Argentína-Bolívia U20-as meccset decemberben, amelyen a 103. percben született az argentinok győztes gólja – egy vitatott tizenegyesből. (A két csapat novemberi odavágóján, amelyen 3-2-es argentin született, három 11-est fújt be Lengyel.)

Lengyel azon a meccsen nem adott meg egy gólt a hazaiaknak, a végén rendőröknek kellett kimenekíteniük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik