Foci

Rudolffal kapott ki a Bari, magyarjai nélkül ikszelt a Samp

Rudolf Gergely kezdő volt a Nápolytól 1-0-ás vereséget szenvedő Bariban. A Sampdoria a Juventusszal játszott 0-0-át.

Rudolf Gergellyel a kezdőben fogadta a Bari a Napolit, az utóbbi idők egymás elleni eredményei a vendégeknek kedveztek, ugyanis a hazaiak mindössze egy mérkőzést tudtak behúzni az elmúlt 19 randevúból – 1998-ban.

Ennek megfelelően a nápolyiak előtt adódott az első lehetőség, majd a túloldalon a magyar válogatott támadó veszélyeztetett, de összességében nem alakult ki sok helyzet a félidőben, főleg a mezőnyben birkóztak a felek. Ennek ellenére láthatott egy gólt a publikum, más kérdés, hogy nem örült neki, Cavani passzából Lavezzi talált be a 38. percben.

A második felvonásban is csak elvétve forogtak veszélyben a kapuk, majd a Bari sorsa a 67. percben pecsételődött meg, Alessandro Parisi gyűjtötte be második sárgáját, idő előtt mehetett zuhanyozni. Ahajrában cavani is betalált, a vége 2-0 lett. Rudolf Gergelyt Rivas váltotta a 78. percben.

Lavezzi gólja:

Mindeközben a Sampdoria magyarjai nélkül állt ki hazai pályán a Juventus ellen, Koman Vladimir a padon kezdett, a frissen szerződtetett Laczkó Zsolt nem volt tagja a keretnek. A torinóiak előtt adódott több lehetőség a mérkőzésen, ugyanakkor Pazzini hagyta ki a találkozó legnagyobb helyzetét: az 51. percben senkitől sem zavartatva lőtt a kapu mellé.

A hajrában a Juve szórakozta el az összes lehetőségét. A vége gólnélküli döntetlen lett.

A Bologna az elnyűhetetlen Di Vaio duplájával verte a Laziót, a Chievo a Genoával, a Fiorentina a Leccével nem bírt.

Eredmények:
Sampdoria – Juventus 0-0
Bari – Napoli 0-2 (Lavezzi 38., Cavani 87.)
Chievo – Genoa 0-0
Fiorentina – Lecce 1-1 (Gilardino 56. ill. Di Michele 29.)
Bologna – Lazio 3-1 (Ramirez 36., Di Vaio 39., 90. ill. Floccari 5.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik