Foci

Egervári: nem lesz változás a keretben az azeriek ellen

A magyar szövetségi kapitány azokra számít az Azerbajdzsán elleni februári meccsen, akikre eddig.

“Korábban is említettem, mennyire fontos számunkra ez a találkozó, hiszen ez lesz a hollandok elleni Eb-selejtezők főpróbája. Mára sikerült megállapodnunk a részletekről is.

A találkozó magyar idő szerint 18 órakor kezdődik majd a dubaji Al-Shabab Stadionban, tisztáztuk, mikor és hol tarthatunk edzéseket, és melyik szállodában lakunk majd” – fogalmazott a szakember.

Egervári Sándor szerint a fiatal játékosok, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, most több tapasztalatot szerezhetnek, de az is fontos, hogy a csapattagok összecsiszolódjanak.

Az idei első ellenfél, Azerbajdzsán jelenleg a 98. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség világranglistáján, az Európa-bajnoki selejtezők A csoportjában pedig egyelőre ötödik, egy győzelemmel és két vereséggel.

A rangsorban 42. magyar együttes az E csoport második helyén áll, miután négy találkozóból hármat megnyert, és csak egyet veszített el.

A vb-ezüstérmes hollandok elleni két kvalifikációs mérkőzést március 25-én (hazai pályán) és 29-én (idegenben) rendezik meg .

Ajánlott videó

Olvasói sztorik