Foci

Blatter: csak irigykednek ránk

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint a szervezetet az elmúlt időszakban kritizáló embereket leginkább az irigység és a féltékenység vezérelte.

A 74 éves svájci sportvezető csütörtökön, az ázsiai konföderáció (AFC) dohai kongresszusán azt mondta, a FIFA változatlanul jó állapotban van annak ellenére, hogy tavaly októberben a végrehajtó bizottság két tagját korrupció miatt eltiltották és pénzbüntetésre ítélték, majd novemberben a BBC további három, a tévé szerint megvesztegethető FIFA-tag nevét közölte egy dokumentumfilmben.

“Az elmúlt évben a futball történetének mérföldköveihez érkeztünk el, kezdve az első afrikai világbajnoksággal, ami nagyon sikeres volt – fogalmazott beszédében Blatter. – 2010-ben a Koreai Köztársaság révén először nyerte ázsiai csapat a nők U17-es vb-jét, majd úgy döntöttünk, hogy 2018-ban és 2022-ben új helyszínekre visszük a felnőtt-világbajnokságot. A sikereinkre sokan lettek irigyek és féltékenyek, de nem várhattuk, hogy mindenki elégedett legyen.”

A nemzetközi szövetség vezetői pozíciójáért májusban negyedszer induló elnök hozzátette: a FIFA sikertörténete folytatódni fog, a szervezet ugyanis a kritikák ellenére biztos lábakon áll, s elég erős ahhoz, hogy bármikor reagálni tudjon a támadásokra.

“Az idén az összes konföderációban lesznek választások – zárta mondandóját Sepp Blatter. – A labdarúgás továbbra is egy játék, amelyben nemcsak győzni, de veszíteni is tudni kell, ezért azt kérem a tagországoktól, hogy legyenek sportszerűek, és demokratikus módon bonyolítsák le a szavazásokat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik