Foci

Elfogták a tavalyi UTE-Fradi meccsen randalírozókat

Hét futballhuligánt kapott el a rendőrség szerdán reggel, őket csoportos garázdasággal gyanúsítják.

Tóth Tamás főkapitány hangsúlyozta: mindent megtesznek azért, hogy a sporteseményeket félelem nélkül látogathassák az emberek.

Fülöp Valter bűnügyi főkapitány-helyettes köszönetet mondott minden tisztességes szurkolónak, aki elhatárolódik a vandáloktól, és teljes névtelenséget ígért azoknak, akik segítenek a rendőrségnek az ilyen bűncselekmények felderítésében.

Hozzátette: országos elfogató parancsot adtak ki a meccs előtti órákban Újpest-Városközpontban elkövetett, életveszélyes sérülést okozó késelés tettese ellen.

“Senki nem úszhatja meg!” – hangsúlyozta Fülöp Valter. A törvény szerint öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki az érintettekre.

Borbély Zoltán, az MLSZ jogi és kommunikációs igazgatója köszönetet mondott a bravúros nyomozásért. “Ez ahhoz hasonló feladat, mintha tűt keresnének a szénakazalban” – jegyezte meg az MLSZ elnökségi tagja, aki korábban évekig a Legfőbb Ügyészség szóvivője volt.

A 2010. szeptember 11-i, 6:0-ra végződött UTE-Fradi-meccs előtt néhány órával a Megyeri úti stadion környékén már összecsaptak a szurkolók, a rendőrség könnygázt is bevetett ellenük, Újpest-Városközpontban pedig késsel életveszélyesen megsebesítettek egy fiatalt. A mérkőzés alatt is súlyos rendbontások történtek a lelátón, többször félbeszakadt a találkozó.

A mérkőzés utáni órákban tizenhárom személyt állított elő a rendőrség garázdaság bűncselekménye, illetve különböző szabálysértések miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik