Foci

Hivatalos: Halmosi szerződést bontott a Hull Cityvel

A magyar középpályás hétfőn egyezett meg az angol klubbal a szakításról, kedden véglegesítették a döntést.

Halmosi Péter már 2010 végén jelezte, hogy nem szeretné folytatni a szigetországi együttesnél, melynél az utóbbi időben epizódszerepekhez sem jutott, többnyire az utazó keret tagja sem volt.

A Nemzeti Sport információi szerint kedden kora délután a felek aláírták a szakításról szóló papírokat, honfitársunk így már a hazaútra készülődik.

A magyar válogatott játékos a sportnapilapnak elárulta, hosszú távra tervez Szombathelyen, azonban mivel eddig szerződés kötötte a Hullhoz, még nem tárgyalt érdemben a Haladás vezetőivel. Saját bevallása szerint fél plusz három, vagy fél plusz négy évre is aláírna korábbi együtteséhez, ha ez összejönne, akkor biztosan a Haliból vonulna vissza.

Hozzátette, ugyan Győrből is megkeresték (illetve egy másik magyar együttestől is), de ha az ETO két és félszer akkora fizetést ajánlana, mint a Haladás, akkor is Szombathelyre igazolna.

Egy biztos, Angliát elhagyja.

AJÁNLOTT LINK:

Halmosi Péter szerződést bontott a Hull Cityvel (Nemzeti Sport Online)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik