Foci

Balotelli: egy nap Ibrával játszom majd

A Manchester City olasz támadója bízik benne, hogy a jövőben Milan-mezben játszhat.

Mario Balotellit már többször is kapcsolatba hozták a Milannal, a Manchester City balhés üdvöskéjének álma, hogy egy másik nehézfiúval, a svéd Zlatan Ibrahimoviccsal alkosson támadókettőst. A ghánai származású fiatal csatár ugyanakkor az angol bajnoki címre is áhítozik, állítja, megnyerik majd a Cityvel.

Balotelli a Tuttosport Golden Boy 2010 díjátadóján – ahol nem mellesleg megnyerte a sportnapilap legjobb 23 év alatti futballistának járó díját – úgy fogalmazott, „üzentem Ibrahimovicnak, hogy bírja még ki egy kicsit nélkülem addig, amíg magamra húzhatom a Milan mezét. Addig sem szeretnék tétlenkedni, célunk az, hogy az angol bajnokságot és az Európa Ligát is megnyerjük. Utóbbi trófeára nagyobb az esélyünk, hisz mi vagyunk a torna esélyesei.”

Az Intertől szinte elüldözött játékos a kitüntetéssel kapcsolatban elmondta, hogy boldoggá teszi az elismerés.
„Két éve hatodik voltam, tavaly negyedik. Azt hiszem itt volt az ideje, hogy én is elnyerjem.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik