Foci

Wenger: gyáva volt a Partizan

Az Arsenal mestere szerint a belgrádi Partizan „játékot ölni” érkezett az Emirates stadionba.

Az Arsenal nincs jobb szó rá, elbambulta a Bajnokok Ligája H csoportját. A londoniak engedték kicsúszni kezükből a vezetést, s végül a négyes második helyén végeztek, ami azt jelenti, hogy csoportelső vár majd rájuk a nyolcaddöntőben. Arséne Wenger ugyanakkor nem emiatt dühös, a franciát az utolsó meccs zavarja.

Az Arsenal mestere ritkán kritizálja az ellenfelet, ám szerda éjjel nem fogta vissza magát. Szerinte a Partizan elvetette a „kaland” lehetőségét, ehelyett „leparkolta a buszt” az Emirates stadionban úgy, hogy már a mérkőzés előtt is nyilvánvaló volt, utolsó lesz a csoportban.

„Elég monoton meccs volt, mivel a Partizan csak a védekezésre koncentrált” – árulta el Wenger a Sky Sportsnak. „Hosszú, unalmas, taktikus találkozó volt, a belgrádiak megpróbálták lezárni az összes folyosót.”

Az Arsenal kétszer is nekirugaszkodhatott a „faltörésnek”, hisz Van Persie büntetője után Cleo egyenlített, s ezzel a szerbek ismét visszaálltak. A londoni csapat végül 3-1-re győzött, de a Sahtar sikerével így is megelőzte az angolokat.

„Hogy kit szeretnék ellenfélül a nyolcaddöntőben?” – folytatta a 61 éves francia. „Nos, nem az számít, hogy én kit tartok erősebb vagy gyengébb ellenfélnek. Az ellen kell felkészülni, akit a vakszerencse nekünk sorsol.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik