Foci

BL: továbbjutott az Arsenal és a Roma is

Az Ágyúsok hazai pályán nyertek a Partizan Belgrád ellen, a Farkasok a Cluj otthonában ikszeltek a Bajnokok Ligájában.

Az E csoportban a Roma és a Basel végső helyezése volt kérdéses, mert a meccsek alakulása végett a svájciak egymás elleni eredményeiknek köszönhetően beelőzhették volna a Farkasokat.

A Bayern München aztán megtette azt a szívességet a Romának, hogy kiütötte a Baselt hazai pályán, így az olaszoknak az is belefért, hogy egy hajrában kapott góllal csak 1-1-es döntetlenre futotta a CFR Cluj otthonában. A Basel az Európa Ligában folytatja.

Az F csoportban már minden eldőlt az előző körben, ugyanakkor így is maradtak izgalmak: a Szpartak Moszkva drukkerei Zsolnán bontották egy kicsit a rendet az összecsapás elején, így húsz percet állt a játék. Az orosz együttes játékosai aztán egy 2-1-es győzelemmel kedveskedtek a végül lehhigadó drukkereknek.

Mindeközben az OM és a Chelsea Franciaországban meccselt egymással, a Marseille végül Brandao hajrában lőtt góljával nyert. A Moszkva az EL-ben érdekelt a továbbiakban.

A G csoportban is eldőlt szinte az összes lényegi kérdés, ugyanakkor a harmadik hely még kiadó volt, ezért az Ajax és az Auxerre küzdött meg egymással, pontosabban előbbi a Milannal, utóbbi a Real Madriddal. A hollandok aztán némi meglepetésre simán nyertek Milánóban, a spanyolok pedig hazai pályán feltörölték a padlót a franciákkal (Karim Benzema hintett egy hármast, szegény Dudek kapus pedig végre játszhatott, de az első félidő végén megsérült, le kellett cserélni), így az Ajax indulhat az Európa Ligában.

A H csoportban voltak a legnagyobb izgalmak, ugyanis itt az első háromból bármilyen kombinációban továbbjuthattak a felek, az Arsenal annyi lépéselőnyben volt a többiekkel szemben, hogy az egymás elleni eredmények pontegyenlőség esetében mind a Sahtyor Donyeck, mint a Braga ellen neki kedveztek.

A londoniak meg is szerezték a vezetést a Partizan Belgrád ellen, azonban egy ideig forró volt a pite, amikor Cleo a második felvonás elején egalizált, míg a másik pályán ekkor 0-0 volt az állás. Az Ágyúsok aztán érvényesítették a papírformát (még Sagna kiállítása is belefért), a Donyeck azonban végül behúzta a győzelmet, így az angolok csak csoport másodikak lettek. A Braga indulhat az EL-ben.

Eredmények:

E csoport:
Bayern München – Basel 3-0 (Ribéry 35., 50., Timoscsuk 37.)
CFR Cluj – Roma 1-1 (Traoré 88. ill. Borriello 21.)

Végeredmény: 1. Bayern München 15 pont, 2. Roma 10, 3. Basel 6, 4. CFR Cluj 4

F csoport:
Olympique Marseille – Chelsea 1-0 (Brandao 81.)
Zilina – Szpartak Moszkva – 1-2 (Majtan 48., Alex 54., Ibson 61.)

Végeredmény: 1. Chelsea 15 pont, 2. Marseille 12, 3. Szpartak Moszkva 9, Zilina 0

G csoport:
Real Madrid – Auxerre 4-0 (Benzema 12., 72., 88., Cristiano Ronaldo 50.)
Milan – Ajax 0-2 (de Zeeuw 57., Alderweireld 66.)

Végeredmény: 1. Real Madrid 16 pont, 2. Milan 8, 3. Ajax 7, Auxerre 3

H csoport:
Arsenal – Partizan Belgrád 3-1 (van Persie 30. – 11-esből, Walcott 73., Nasri 77. ill. Cleo 52.)
Sahtyor Donyeck – Braga 2-0 (Rat 78., Adriano 83.)

Végeredmény: 1. Sahtyor Donyeck 15 pont, 2. Arsenal 12, 3. Braga 9, 4. Partizan Belgrád 0

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság
99,98%
Fidesz-KDNP 52,33%
DK 16,19%
Momentum 9,89%
MSZP-P 6,66%
Jobbik 6,41%
Mi Hazánk 3,31%
Kétfarkú 2,62%
LMP 2,18%
Munkáspárt 0,42%
Dr. Trócsányi László
Fidesz-KDNP
Dr. Szájer József
Fidesz-KDNP
Járóka Livia
Fidesz-KDNP
Deutsch Tamás
Fidesz-KDNP
Gyürk András
Fidesz-KDNP
Gál Kinga
Fidesz-KDNP
Hölvényi György
Fidesz-KDNP
Győri Enikő
Fidesz-KDNP
Kósa Ádám
Fidesz-KDNP
Bocskor Andrea
Fidesz-KDNP
Deli Andor
Fidesz-KDNP
Hidvéghi Balázs
Fidesz-KDNP
Tóth Edina
Fidesz-KDNP
Dr. Dobrev Klára
DK
Dr. Molnár Csaba
DK
Rónai Sándor
DK
Ara-Kovács Attila
DK
Dr. Cseh Katalin
Momentum
Donáth Anna Júlia
Momentum
Dr. Tóth Bertalan
MSZP-P
Gyöngyösi Márton
Jobbik
Részletes eredmények