Foci

Mégis megtartják a Barca meccsét

A légiközlekedési sztrájk miatt elmarad az Osasuna-Barcelona bajnoki - adta ki nemrég a Barca honlapja. Azóta változott a helyzet.

A spanyol labdarúgó szövetség (RFEF) szóvivője azonban azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy az összecsapást nem halasztják el.

“Még mindig van időnk, az RFEF tervei nem változtak a hétvégi fordulót illetően, így az Osasuna-Barcelona találkozónak szombaton 19 órakor el kell kezdődnie – mondta. – Ha a katalánok nem érkeznek meg a helyszínre, akkor a fegyelmi bizottság dönt a továbbiakról.”

Az Osasuna szintén jelezte, hogy a mérkőzést az eredetileg tervezett időpontban megtartják.

“Egyelőre nem kaptunk semmiféle hivatalos értesítést arról, hogy a Barcelona elleni összecsapásunkat elhalasztották volna – olvasható a klub hivatalos honlapján megjelent közleményben. – A találkozót megrendezzük, a halasztásra ugyanis nincs elfogadható indok.”

A másik két szombati találkozót, a Levante-Atlético Madrid (18 óra) és a Real Madrid-Valencia (22 óra) mérkőzéseket szintén megtartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik