A Vedomosztyi című lap rámutatott: a tisztségviselők csütörtökön egyhangúlag állították, hogy a vb hatalmas hasznot hoz az országnak. Vlagyimir Putyin kormányfő például arról beszélt, milyen infrastrukturális fejlesztéseket tesz ez lehetővé, Alekszej Kudrin pénzügyminiszter pedig azt mondta, a költségek nem haladják majd meg azt az összeget, amennyibe a szocsi téli olimpia kerül, amelyre Oroszország 30 milliárd dollárt fordít.
A lap elemzőjének számítása azonban azt mutatja, hogy a vb költségei majdnem ennek dupláját, több mint 50 milliárd dollárt tesznek majd ki.
A Vedomosztyi feltette a kérdést: nem túl magas ár-e ez azért, hogy néhányan jelen lehetnek egy pár meccsen, az orosz válogatott összes többi szurkolójának pedig annyi jut, hogy a csapat garantáltan bejut a döntő körbe. Az elemző szerint messze túl magas az ár. Tizenhárom új stadiont kell építeni, három pedig rekonstrukcióra szorul. Emellett meg kell valósítani a Moszkva és Szentpétervár közötti utat, továbbá az ország központi részén fel kell újítani az utakat és vasútvonalakat, új repülőtéri terminálokra és szállodákra is szükség van mind a 13 városban, ahol majd a vb zajlik.
Egy másik lap, a Kommerszant rámutatott: bármilyen összeget neveznek is meg a tisztségviselők, azt aligha lehet véglegesnek tekinteni, mert a szocsi olimpia költségei a kezdeti tervekhez képest máris a többszörösére növekedtek.