Foci

Nikolics pöccintése három pontot ért a Vidinek

A hivatalos őszi szezon utolsó meccsén a listavezető cseréinek köszönhetően szerezte meg a győzelmet.

A forduló és az őszi sorozat utolsó találkozóját rendezték meg a Sóstói stadionban vasárnap délután. A beharangozónk nagy meccset sejtetett, ám végül az 5145 nézőnek meg kellett elégednie egy küzdelmes, hajtós, de inkább taktikai harcot hozó 90 perccel.

Az Újpest jobbára a védekezéssel foglalkozott, Rajczi őrlődött a védők között, a Videoton pedig elsősorban Nagy Dániel elfutásaira támaszkodott.

A székesfehérváriak még többet támadtak a második félidőben, és Gosztonyi András, valamint Nemanja Nikolics beállásával veszélyesebbek is lettek. Sőt, pont ők hozták össze a találkozó egyetlen gólját, a 78. percben. Az utánpótlás válogatott jobbról adott be, Nikolics pedig éppen, hogy bele tudott érni a labdába, amely lassan a kapuba vánszorgott.

Kis túlzással az Újpest a 91. percben alakította ki legnagyobb helyzetét, amikor Simek lőtt a montenegrói válogatott Bozsovics kapusba.

A Videoton őszi bajnok, továbbra is vezeti a Monicomp Ligát.

Eredmény, Monicomp Liga, 15. forduló:

Videoton – Újpest 1-0 (0-0)
gól:
Nikolics (78.)

A tabellát ITT tekintheti meg!

Ajánlott videó mutasd mind

Második hullám: nő a nyomás, közben tűnnek el az orvosok a rendszerből

Két hét alatt annyi teendője lett az egészségügynek, mint tavasszal két hónap alatt, miközben most nem csökkentették a kórházak egyéb kapacitásait, és egy év alatt több száz fiatal orvos távozott – mondta az orvoskamara alelnöke a 24.hu-nak. Egy Covid-osztályra vezényelt orvos pedig 900 forintos gyorséttermi órabérért menti a betegek életét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.