Foci

Nyolcat számolt ellenfelére a Barca

A Barcelona az Almería vendégeként már a félidőben öt gólnál járt, a végül tripláig jutó Messi vezette katalánok végül 8-0-ra nyertek.

A meccs hátralévő részét figyelembe véve unalmas első bő negyed órát láthattunk, végül Lionel Messi törte meg a gólcsendet, Villa passza után lőtt a jobb alsóba a tizenhatos előteréből. Két percre rá Iniesta növelte tovább az előnyt, ez pedig úgy tűnt megfogta az egyre jobban beszoruló Almeríát, ennek következtében Acasiete egy kétségbeesett mentési kísérletnél a saját kapujába talált.

A későbbiekben még Pedro és Messi talált be gyors egymásutánban, a spanyol egy pazar indítás után lőtt okosan a hálóba, az argentin pedig a saját lövése után lecsorgó labdát tessékelte a gólvonal mögé.

A második felvonás elején Pep Guardiola rögvest kihasználta mindhárom cserelehetőségét, Bojan Krkicnek pedig mindössze hat percre volt szüksége, hogy meghálálja edzője bizalmát. Nem sokkal később egy újabb Messi-gól keserítette a hazai drukkereket, majd az Aranylabda egyik várományosa fiatal spanyol csapattársának asszisztált a duplához.

A folytatásban nem született már több találat, a vége azonban így is 0-8 lett.

A szombati játéknap korábbi meccsén a Villarreal és a Valencia összecsapása 1-1-es döntetlent hozott.

Így kezdődött minden:

Eredmények:
Almería – Barcelona 0-8 (Messi 17., 37., 67., Iniesta 19., Acasiete 27. – öngól, Pedro 35., Bojan 62., 73.)
Villarreal – Valencia 1-1 (Rossi 73. ill. Aduriz 21.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik