Foci

Urbányi nem viszi el a balhét

A fiatal szakember és a Kecskemét vezetősége a tréner lelépti díján huzakodik.

Mint ismert, a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága keddi tárgyalásán a Kecskemét és Urbányi István egykori vezetőedző ügyét is tárgyalta. Az FB végül úgy határozott, hogy amennyiben nem törleszti a trénerrel szembeni adósságát időben a klub, úgy 2 millió 145 ezer forintos pénzbüntetésre számíthat.

A kesport.hu járt utána az ügynek, Urbányi pedig elmondta a portálnak, hogy pontos összeget nem akar mondani a tartozás kapcsán, ugyanakkor ő nem a pénz miatt, hanem az elveiért ment az MLSZ-be.

A honlap a Petőfi Népe cikkéből Rózsa Pál véleményét is feltüntette, a csapat többségi tulajdonosa pedig elmondta, az edző szerződésében foglaltak szerint, ha a tréner szakmai munkájával sérti és veszélyezteti a csapat érdekeit, úgy fel lehet bontani a szerződését.

Rózsa hozzátette, hét forduló elteltével a játékosállományt tekintve jócskán elmaradt a várttól az együttes, így edzőt kellett váltani, így Urbányi Istvánnak azt mondta, a neki járó pénz harmadát engedje el, mert ő is felelős a kialakult helyzetért. Erre a szakember azt felelte, szerinte nem és nem volt hajlandó engedni az összegből. Kecskeméten most a fegyelmi határozatot várják, majd megvizsgálják, hogy helye van-e fellebbezésnek.

AJÁNLOTT LINK:

Urbányi István nem vállalta a felelősséget a csapat sikertelensége miatt (kesport.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik