Foci

Magyar Kupa: fontos első meccsek

A Videoton a Haladással, a Pápa az Újpesttel, az MTK a Győrrel találkozik a nyolcaddöntő keddi mérkőzésein.

Négy találkozóval megkezdődnek a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntői. Pikáns meccsekre is van kilátás. A bajnoki listavezető Videoton a Haladást fogadja.

Mezey György a klub honlapjának elmondta, mivel hat nap alatt három meccset is játszik a csapat, egyesek pihenni fognak, például Sándor György. Nagy Dániel viszont felépült sérüléséből, játszani fog.

Aczél Zoltán, a Haladás vezetőedzője a klub weboldalán 50 százalék esélyt adott csapata továbbjutására, és szerinte meg kell próbálni gólt lőni az első, székesfehérvári meccsen.

A Pápa eddig minden bajnokin legyőzte az Újpestet, kedden 17 órától ezt megteheti a Magyar Kupában is. Mészöly Géza, a lilák vezetőedzője szerint presztízsmérkőzés lesz a találkozó, és egy jó lehetőség a liláknak a revansra.

A Honvéd az egyetlen, még életben lévő alacsonyabb osztályú csapathoz, az NB III-as Egerhez látogat. Massimo Morales a honvedfc.hu oldalon arról beszélt, hogy az Eger kiváló capat, nem véletlenül áll a csoportja élén a bajnokságban. Kemény meccsre számít, de komolyan veszik a párharcot, így a továbbjutás a cél.

Meccselnek kedden a Hungária körúton is. Az MTK a Győrt fogadja. A kék-fehérek mestere, Garami József már ki is jelölte a kezdőcsapatot: Szatmári – Vukadinovics, Szekeres, Sütő, Vadnai – Kanta, Vukmir, Ladányi – Könyves, Tischler, Szabó összeállításban kezdi a meccset az MTK.

A mester szerint kellene már a sikerélmény a fiatal együttesnek, amely akkor jöhet el, ha minimum nem kapnak gólt a találkozón.

Labdarúgó Magyar Kupa, keddi mérkőzések:

Eger – Budapest Honvéd 13 óra 30 perctől
Videoton – Haladás 18 órától
MTK – Győr 17 órától
Pápa – Újpest 17 órától

Ajánlott videó

Olvasói sztorik