Foci

Herczeg barackot nyomna Dzsudzsák fejére

A PSV magyar válogatott középpályása korábban még nem szerzett gólt fejjel.

Mint arról csütörtökön este beszámoltunk, a Debrecen a Puskás Ferenc Stadionban szenvedett 2-1 arányú vereséget a PSV Eindhoventől, a győztes gól pedig Dzsudzsák Balázs nevéhez fűződik, akinek a fejéről Malinauskas hálójába pattant a labda.

Herczeg András a találkozót követő sajtótájékoztatón elmondta, még nem volt szerencséje beszélni a korábbi hajdúsági játékossal, azonban biztosan “barackot nyomna a fejére”.

Dzsudzsák elárulta, ugyan az UEFA honlapja Reisnek írta be a találatot, ő és csapattársa megbeszélték, hogy az ifjú brazil nagyon igyekezett, végül nem ért bele a labdába.

“Soha nem voltam még eredményes fejjel, úgy tűnik, ez most sikerült, pedig csak le akartam húzni a fejem a labda elől – viccelődött a középpályás. – Komolyra fordítva a szót: amiért jöttünk, azt sikerült elérnünk, győztünk, így kedvező helyzetből várhatjuk a folytatást. Őszintén szólva, kicsit meglepett a debreceniek játéka, egygólos hátrányban is alig-alig jöttek ki a saját 16-osukról.”

Fred Rutten, a PSV trénere elmondta, elégedett volt honfitársunk teljesítményével, bár kissé hiányolta tőle megszokott egyéni megoldásokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik