Foci

Az újabb brazil klub a nyolc között

Utolsóként a brazil Avai FC és az argentin Newell's Old Boys csatlakozott a negyeddöntő mezőnyéhez a Copa Sudamericanában.

A Newell’s Old Boys továbbjutása nem volt kérdéses azok után, hogy az argentin csapat az első mérkőzésen tönkreverte, 6-0-ra győzte le a kolumbiai ellenfelét. Ennél fogva igazából kizárólag a San Josénak volt fontos a visszavágó, s sikerült is szépen, 2-0-ás győzelemmel búcsúznia.

A nyolcaddöntőnek négy brazil csapat vágott neki, és valamennyinek sikerült kiharcolnia a továbbjutást. Az Avai FC ugyanakkor rögös úton került a nyolc közé, miután az első meccsen 2-1-es előnyt kiharcoló Elemec már a második percben betalált a brazíliai visszavágón.

A hazai csapat azonban a szünet után összekapta magát, és a második félidő elején hat perc leforgása alatt háromszor is betalált, így 4-3-as összesítéssel kiejtette az ecuadori riválist.

Az bizonyos, hogy két brazil csapat ott lesz majd a legjobb négy között, mivel az Avai és a Goias, illetve az Palmeiras és az Atlético Mineiro egymással került szembe a következő körben.

Copa Sudamericana, nyolcaddöntő, visszavágó:
Avai FC (brazil)-Emelec (ecuaori) 3-1
Továbbjutott: az Avai, 4-3-as összesítéssel.

San Jose (bolíviai)-Newell’s Old Boys (argentin) 2-0
Továbbjutott: a Newell’s, 6-2-es összesítéssel.

A negyeddöntő párosításai:

Avai FC (brazil)-Goias (brazil)
Palmeiras (brazil)-Atlético Mineiro (brazil)
LDU Quito (ecuadori)-Newell’s Old Boys (argentin)
Independiente (argentin)-Deportes Tolima (kolumbiai)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik