Foci

Egervári: végig hittünk a győzelemben

A magyar válogatott Dzsudzsák Balázs utolsó pillanatokban lőtt góljával nyert 2-1-re Finnországban.

Márpedig ezzel ha ideiglenesen is, de az E csoport élére állt Egervári Sándor csapata. A magyar válogatott szövetségi kapitánya a lefújást követően érthetően elégedett volt a játékosok teljesítményével.

A meccs élő tudósítása és az összefoglaló itt érhető el.

“A játékosok végig hittek a győzelemben, s ha nehezen is, kicsit csikorgatva, de sikerült ezt elérnünk – fogalmazott a lefújás után Egervári Sándor. – Köszönet a kollégáimnak, akik előzetesen feltérképezték az ellenfelet, pontosan azt kaptuk, amit vártunk. A taktikai harc igazából a második félidőben kezdődött, s úgy gondolom, a cserékkel sikerült kedvezőbb helyzetbe hoznunk a csapatot, de elsősorban természetesen a játékosokat illeti a dicséret, akik teljesítményükkel nagy örömet szereztek a szurkolóknak. Koman azért nem játszott az első félidőben, mert az ellenfél 7-es számú játékosa, Roman Eremenko veszélyességét ismerve stabilizálni akartuk a középpályánkat.”

Az eddig megszerzett kilenc pontról a szakvezető azt mondta, előzetesen ez volt az álmuk, s úgy gondolja, ez jó alap a folytatásra.

“A közösség formálódik, a játékosok egyre nagyobb tisztelettel vannak egymás iránt, s ez a pályán is meglátszik” – tette hozzá Egervári.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik