Foci

Komanék lelépték a Lokit, Dzsudzsák gólt lőtt

A Debrecen olykor jobban focizott olasz riválisánál, mégis 1-0-ás vereséget szenvedett az Európa Ligában.

Az első félidőben nem túlzás azt állítani, hogy a Debrecen végig partiban volt nevesebb ellenfelével, időnként pedig jobban is játszott a Koman Vladimirt és Antonio Cassanót is a kezdőben tudó Sampdoriával – erre utalt a hazai drukkerek szorványos füttyszava is.

Ennek ellenére a Samp szerzett vezetést, Laczkó rántotta le a 17. percben Pazzinit, igaz az olasz válogatott támadó sem akart igazán talpon maradni. A megítélt büntetőt a sértett értékesítette, a jobbra vetődő Malinauskas mellett lőtt erőből a hálóba.

A félidő hajrájában aztán Czvitkovics villant, a tizenhatos előteréből leadott remek, jobb alsóba tartó lövését Curci kapus hárította bravúrral, azonban a játékvezető „megfosztotta” a pazar mozdulattól, ugyanis szöglet helyett kirúgást ítélt.

A második félidő eleje az olaszoké volt, majd Malinauskasnak kellett bravúrt bemutatnia a 65. percben, Cassano okos löketét hatástalanította. Ezt követően a Loki percei jöttek: előbb Kiss lőtt a bal alsó mellé, majd Yannick készítette le Czvitkovicsnak a labdát, a magyar válogatott játékos bombájánál azonban ismét a helyén volt Curci.

A hajrában sajnálatos eseményt kellett feljegyeznünk, Koman Vladimir rogyott össze a gyepen, a lábát fájlalta, hordágyon kellett levinni, majd le is cserélte őt Di Carlo – reméljük nincs nagyobb baja honfitársunknak.

A folytatásban már nem esett több gól, így 1-0 lett a vége. A játék képe alapján a DVSC-TEVA minimum egy pontra rászolgált.

Pazzini büntetője:

Mindeközben a csoport másik meccsén, Harkivban is volt magyar érintettség, a Dzsudzsák Balázzsal felálló PSV Eindhoven szűk fél óra után szerzett vezetést, épp a magyar középpályás értékesített büntetőjének köszönhetően. A szabálytalankodó Villagrát ki is állította a játékvezető, így Berg révén akcióból is érvényesíteni tudta létszámfölényét a PSV, 0-2-vel fordultak a felek.

A második félidőben már nem született több gól, így a PSV három ponttal távozott Ukrajnából. Dzsudzsák Balázs 75 percet töltött a pályán, Amrabat váltotta.

Dzsudzsák gólja:

Juhász Roland, ahogy azt már megszokhattuk ismét ott volt az Anderlecht kezdőjében, a belga együttes a Hajduk Splithez látogatott. Az összecsapáson sokáig csak riogattak a csapatok, gólt azonban csak a hajrában láthatott a horvát publikum: Vukusic döntötte el a mérkőzést. Juhász Roland végigjátszotta a mérkőzést.

Ezen a három meccsen kívül is történtek események az Európa Liga csütörtöki meccseinek első felvonásában: a Hajnal Tamást mellőző Dortmund hazai pályán kapott ki a Sevillától, a Borussia tíz emberrel fejezte be a meccset. Huszti Szabolcs is csak a lelátóról követhette figyelemmel, ahogy övéi 4-2-re verik az AEK Athént.

3-0-ás hátrányból állt fel és szerzett pontot a Nápoly, igaz ehhez az is kellett, hogy a hazai pályán játszó Steaua Bukarestből a gólszerző Kapetanost már a 31. percben kiszórta a játékvezető. A Liverpool erejéből csak gólnélküli döntetlenre futotta Utrechtben.

Eredmények:
Sampdoria – Debrecen 1-0 (Pazzini 18. – 11-esből)
Metaliszt Harkiv – PSV Eindhoven 0-2 (Dzsudzsák 27. – 11-esből, Berg 30.)
Hajduk Split – Anderlecht 1-0 (Vukusic 90.)
Steaua Bukarest – Napoli 3-3 (Cribari 3. – öngól, Tanase 11., Kapetanos 16. ill. Vitale 44., Hamsik 73., Cavani 90.)
Borussia Dortmund – Sevilla 0-1 (Cigarini 45.)
Zenit Szentpétervár – AEK Athén 4-2 (Hubocan 2., Alves 13., Lazovic 43., 58. – a másodikat 11-esből ill. Liberopoulos 37., Kafes 83. – 11-esből)
Utrecht – Liverpool 0-0
CSZKA – Porto 0-1 (Falcao 16.)
CSZKA Moszkva – Sparta Praha 3-0 (Doumbia 72., 86., Gonzalez 84. – 11-esből)
Odense – Stuttgart 1-2 (Johansson 78. ill. Kuzmanovic 72., Harnik 86.)
Paris Saint-German – Karpaty Lviv 2-0 (Jallet 4., Nene 20.)
Rapid Wien – Besiktas 1-2 (Kavlak 51. ill. Holosko 55., Bobo 64.)
Young Boys – Getafe 2-0 (Degen 10., 64.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik