Foci

Gálázott az Inter, hajrágóllal nyert a United

A címvédő a Werder Brement ütötte ki 4-0-ra, a manchesteri csapat a Valencia otthonában győzött 1-0-ra.

Az Inter hazai pályán fogadta a kelleténél tartalékosabb Werder Brement, ez pedig meg is látszott a meccsen: az első félidőben a milánóiak irányítottak, majd Samuel Eto’o két villanásának köszönhetően már az első félóra letelte előtt kétgólos előnyre tett szert az olasz gárda, Sneijder révén pedig gyakorlatilag már a szünetre eldőlt a találkozó sorsa. A kameruni a hajrába érve feltette az i-re a pontot, megszerezte harmadik találatát.

A Tottenham és a Twente egy félidőn át semmire nem ment egymással, az angol drukkerek nagy bánatára pedig az első félidőben a hollandok tűntek veszélyesebbnek, de van der Vaart a 41. percben 11-est hibázott. Fordulás utána holland, majd Pavljucsenko (tizenegyesből) talált be, erre Chadli még válaszolt, az orosz azonban értékesített egy újabb büntetőt, a hátralévő időt pedig már kibekkelte a holland középpályás kiállítása miatt tíz emberre fogyatkozó Spurs, Bale ráadásul tovább növelte a hazai előnyt.

A Manchester United egy kiegyenlített, ám nem túl izgalmas meccsen Hernandez góljával rabolta el a három pontot Valenciából: a mexikóinak becserélése után mindössze nyolc percre volt szüksége, hogy nyerő embernek bizonyuljon. A találkozón Kassai Viktor fújta a sípot, neki ez volt pályafutása tizedik BL-meccse.

Úgy tűnt, a Lyon kitömi a Hapoel Tel-Aviv gárdáját, a vége azonban “csak” 3-1 lett a franciáknak, Enyeama kapus szépített büntetőből. A Glasgow Rangers a török Bursasport verte 1-0-ra, a Schalke pedig sokáig ikszre állt a Benfica ellen, végül azonban megérdemelten nyert.

Az FC Köbenhavn a Panathianikosz otthonából távozott 2-0-ás győzelemmel (a görögök tíz emberrel fejezték be a meccset), kora este pedig – ahogy arról már írtunk – a Barca 1-1-es döntetlent játszott a Rubin Kazany vendégeként. A Koppenhága már hatpontos!

Eredmények – Bajnokok Ligája szerdai játéknap:

A-csoport:

Inter – Werder Bremen 4-0
gólok: Eto’o 20., 27., 81., Sneijder 34.
Tottenham – Twente 4-1
gólok: van der Vaart 47., Pavljucsenko 50., 64. – mindkettő 11-esből, Bale 86., illetve Chadli 56.

B-csoport:

Schalke 04 – Benfica 2-0
gólok: Farfan 73., Huntelaar 85.
Hapoel Tel-Aviv – Lyon 1-3
gólok: Enyeama 79. – 11-esből, illetve Bastos 8., 36. – a másodikat 11-esből, Pjanic 90.

C-csoport:

Valencia – Manchester United 0-1
gól: Hernandez 85.
Glasgow – Rangers – Bursaspor 1-0
gól: Naismith 18.

D-csoport:

Panathinaikosz – FC Köbenhavn 0-2
gólok: N’Doye 28., Vingaard 37.
Rubin Kazany – Barcelona 1-1
gólok:
Noboa 30. – 11-esből, illetve Villa 60. – 11-esből

Ajánlott videó

Olvasói sztorik