Foci

Gyepes, Pintér és Koltai is Egervári keretében

Kijelölte hétfőn 21 fős keretét a San Marino és a Finnország elleni Európa-bajnoki selejtezőkre Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A szövetség tájékoztatása szerint a keret tagjai jövő hétfőn találkoznak Telkiben, ahol megkezdik a felkészülést az október 8-án sorra kerülő hazai, San Marino elleni, valamint az október 12-i, finnországi mérkőzésre.

Egervári először hívta be Gyepes Gábort, Koltai Tamást és Pintér Ádámot, utóbbi még sosem szerepelt a felnőtt nemzeti csapatban.

“A keretben történt minimális változásokat elsősorban Hajnal Tamás sérülése, Huszti Szabolcs visszalépése, illetve az a tény befolyásolta, hogy Lázár Pál és Lipták Zoltán sárga lapok miatti eltiltás okán csak a második, finnek elleni Eb-selejtezőn szerepelhet – mondta a szövetségi kapitány. – Koltai Tamás nemcsak gólerős az utóbbi időszakban, hanem általában játékával is felhívta magára a figyelmet. Pintér Ádám az U21-es válogatottban kiváló teljesítményt nyújtó játékosok közé tartozott, vele már korábban is számoltam, ráadásul belső védőként és belső középpályásként is bevethető.”

Egervári hozzátette, Gyepest azért hívta meg, mert jó formában van, s folyamatosan játszik klubcsapatában, az angol másodosztályú Cardiff Cityben.

A kapusok közé ismét behívót kapott Bogdán Ádám, aki az elmúlt időszakban a Ligakupában és a Premier League-ben is megcsillogtathatta képességeit.

A bő keret:

kapusok: Fülöp Márton (Ipswich Town), Király Gábor (1860 München), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers)

védők: Lázár Pál (Videoton FC), Vermes Krisztián (Újpest FC), Lipták Zoltán (Videoton FC), Juhász Roland (RSC Anderlecht), Vanczák Vilmos (FC Sion), Gyepes Gábor (Cardiff City), Laczkó Zsolt (DVSC-TEVA)

középpályások: Elek Ákos (Videoton FC), Czvitkovics Péter (DVSC-TEVA), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Koman Vladimir (Sampdoria), Dzsudzsák Balázs (PSV), Vadócz Krisztián (Osasuna), Koltai Tamás (Győri ETO)

csatárok: Rudolf Gergely (Genova), Priskin Tamás (Ipswich Town), Gera Zoltán (Fulham FC), Szalai Ádám (FSV Mainz)

biztonsági tartalékok: Komlósi Ádám, Varga József (mindketten DVSC-TEVA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik