Foci

Dárdai: a válogatottnál Sanyi bá’ a főnök

A Hertha BSC rutinos játékosa nem érti, miért kellett a válogatott körüli dolgoknak a médiába kerülnie.

Az [origo] készített egy terjedelmes interjút a korábbi magyar válogatott Dárdai Pállal Egervári Sándor csapatának eddigi teljesítménye kapcsán. A játékos elmondta, a kapitány biztosan nincs könnyű helyzetben, mivel új kerettel dolgozik, így nem lehet azt várni, hogy egyből sziporkázzon a csapat.

Dárdai azt is hozzátette, hogy a helyén kell kezelni a Moldova ellen szerzett három pontot és egy érdekes gondolatára is felhívta a figyelmet.

„Talán okoskodásnak tűnhet, de úgy gondoltam, majd együtt tartják Sanyi bácsi csapatát, hogy kijusson az olimpiára, utána pedig a komplett együttest kinevezik felnőtt válogatottnak, megerősítve esetleg két-három másik játékossal. Lehet, hogy érdemes lett volna feláldozni az U21-es csapat sikeréért a nagyválogatott két évét. Lehet, az új MLSZ-elnök azt mondta, hogy feláldozzák az olimpiát, persze, ha a történetnek a vége jó lesz, akkor minden jó. Soha nem tudjuk meg, hogy mi lett volna, ha Dunai Antal olimpiai csapatát egyben tartják, és azt mondják neki az 1996-os játékok után, hogy “csináld tovább!”. Bicskei Bertalan lett a kapitány, öt-hat fiatal felkerült, s bár sokat tanultam például Illés Bélától, de nem tudom, hogy mit hozott volna az a csapatszellem, amely akkorra már kialakult az olimpiai együttesnél.”

A portál természetesen kikérte a középpályás véleményét Huszti Szabolcs leveléről is.

„Ezt a kapitánynak és a játékosnak már ott meg kellett volna beszélnie, nem kellett volna engedni, hogy kiszivárogjanak a történtek. S mivel ez megtörtént, hibás az edző és a játékos is. Mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy védekezzen, mindenesetre bízzunk benne, hogy nem mind igaz abból, amit a levél tartalmaz. Valaki elrontott valamit, hiszen újságcikk lett belőle. Egyet viszont tudni kell, hogy a főnök Sanyi bá’.”

Dárdai Pál szerint egy Huszti Szabolcs képességű labdarúgóra mindenképpen szüksége van a magyar válogatottnak, az, hogy az utóbbi időben mellőzik klubcsapatánál csak annak a következménye, hogy a Zenitben edzőváltás történt, egy új tréner pedig a saját játékosait részesíti előnyben, velük akar bizonyítani.

A Dárdai Pállal készített interjú teljes terjedelmében az alábbi linken olvasható:
“Sanyi bácsinak a legrosszabb” – interjú Dárdai Pállal[origo]

Ajánlott videó

Olvasói sztorik