Foci

Komanék hatgólos meccsen ikszeltek a Juvéval

A Sampdoria 3-3-as döntetlent játszott Torinóban, a Juventus vendégeként. Koman Vlamidir kezdő volt.

Az első félidőben itt is, ott is akadtak helyzetek a Serie A vasárnapi meccsén, majd némi meglepetésre a Koman Vladimirral kezdő (honfitársunkat az 58. percben váltotta Obiang) Sampdoria megszerezte a vezetést: Cassano passzolt a jobb szélről középre, a magyar válogatott fiatal tehetsége ügyesen elengedte a labdát melyet végül Pozzi lőtt a hálóba.

Kisvártatva Del Piero riogatott szabadrúgásból, majd Marchisio vágott elemi erővel a kapuba egy visszafejelt labdát, 1-1-el fordultak a felek.

A második játékrész elején a Juve némi szerencsével a vezetést is megszerezte, Kraszics ívelésébe egy bevetődő védő ért bele szerencsétlenül, Curci kapus hatalmas bravúrral védeni tudott ám a hosszú oldalon ejtőző Pepe már nem hibázott.

Kraszics tovább növelhette volna az előnyt, ám a Samp hálóőre ezúttal is brillírozott, majd Cassano használta ki, hogy a Juve lestaktikájára még ráfér egy kis finomítás. Alig telt el pár perc, Pepe lőtt kapura a szélről, Curci a kapufára tolta a lapos löketet, a védők közül kilépő Quagliarella azonban a hálóba gurította a kipattanót.

Nem örülhettek sokáig a torinóiak, Marilungo passza után Pozzi bólintott Storari kapujába, majd a Juve egy halom helyzetet hagyott kihasználatlanul, így 3-3 lett ennek az eseménydús meccsnek a vége.

Koradélután a Brescia legyőzte a Palermót, a Catania a Parmát, a Lazio a Bolognát, a Lecce Fiorentinát verte hazai pályán. A Rudolf Gergelyt a hajrában bevető Genoa a Chievótól kapott ki saját otthonában.

Eredmény:
Juventus – Sampdoria 3-3 (Marchisio 43., Pepe 50., Quagliarella 67. ill. Pozzi 36., 73., Cassano 64.)
Genoa – Chievo 1-3 (Destro 6. ill. Moscardelli 45., Marcolini 56., Pellissier 74.)
Brescia – Palermo 3-2 (Dallamano 4., Eder 28. Caracciolo 44. – 11-esből ill. Pastore 23., Balzaretti 83.)
Lecce – Fiorentina 1-0 (Di Michele 9.)
Lazio – Bologna 3-1 (Mauri 68., Rocchi 75., Hernanes 90. – 11-esből ill. Mudingayi 78.)
Catania – Parma 2-1 (Mascara 12. – 11-esből, Antenucci 82. – 11-esből ill. Giovinco 90.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik