Foci

Máris botlott a Real, sima Barca-siker

A Barcelona 3-0-ra nyert a Racing Santander otthonában, a Real Madrid csak 0-0-ás döntetlent ért el Mallorcán.

Kezdetét vették a Priméra Division küzdelmei is, a szombati három mérkőzés után vasárnap folytatódott a nyitóforduló, este a végső sikerre legesélyesebb duó, a Barcelona és a Real Madrid is megkezdte szereplését.

Az előző kiírás gólkirályának, Lionel Messinek mindössze két percre volt szüksége, hogy gólt szerezzen az új bajnokságban, majd bő fél óra elteltével Iniesta emelt a kapuba Tono kapus öklözése után. David Villa kétszer is betalált első barcelonai meccsén, az első azonban les címén érvénytelenítette a játékvezető.

Érdekesség, hogy a második gólt fejjel szerezte, a napokban a Milanhoz igazoló Zlatan Ibrahimovic távozása kapcsán pedig épp azt lehetett hallani, hogy mi lesz most a Barcával a levegőben – csattanós választ kaptunk, a vége 0-3 lett.

A gólok:

Este a rivális Real Madrid is bemutatkozott, José Mourinho először gardírozta tétmeccsen a blancókat. A debütálásába belerondított a Mallorca, amely hozta szokásos, szívós formáját, feladva a leckét a fővárosiaknak.

Higuaín zsákszámra szórakozta el a helyzeteket, azonban Özil, Khedira és Benzema beállásával veszélyesebb lett elöl a csapat. Más kérdés, hogy gólt így sem láthattunk, 0-0 lett a vége.

A meccs összefoglalója:

Vadócz Krisztián a kispadról nézte végig, ahogy az Osasuna hazai pályán gólnélküli döntetlent játszik az Almeríával. Nyert a Real Sociedad és az Espanyol is.

Eredmények:
Racing Santander – Barcelona 0-3 (Messi 3., Iniesta 33., Villa 62.)
Mallorca – Real Madrid 0-0
Deportivo – Zaragoza 0-0
Espanyol – Getafe 3-1 (Osvaldo 34., 55., Datolo 90. ill. Inigo 62. – öngól)
Osasuna – Almería 0-0
Real Sociedad – Villarreal 1-0 (Prieto 57.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik