Foci

Rajczi játéka kérdéses a fővárosi rangadón

Az újpesti támadó megszerezte első szezonbeli gólját a Vasas elleni bajnokin, ám nem sokkal később sérülés miatt cserét kért.

Ahogy arról már beszámoltunk, az Újpest 2-2-es döntetlent játszott hazai pályán a Vasas együttesével, így a lilák továbbra is veretlenek a bajnokságban (ezt csak a listavezető Videoton mondhatja még el magáról – a szerk.), igaz négy meccsből mindössze egyszer sikerült nyerni.

A találkozó első találata Rajczi Péter nevéhez fűződik, a csatár Simek Péter remek beadása után talált be, az angyalföldiek azonban fordítani tudtak, Tisza Tibor gólja csak az egyenlítésre volt elegendő. Rajczit aztán a 37. percben le kellett cserélni, mivel gondok voltak a combfeszítő izmával, és nem akart egy szakadást kockáztatni. A labdarúgó a csapat hétfői edzését is kihagyta, külön kezelésen vett részt, és a konditeremben erősített.

„Nem tudok konkrét napot mondani, szerintem kedden is csak külön kezelést kapok, és az edzőteremben készülök, talán szerdán már végezhetek futómozgásokat. Ha vasárnap játszanánk a bajnokit, akkor nagy esélyt látnék arra, hogy ott legyek a csapatban. Személyes balszerencsém, hogy most pénteken lépünk majd pályára az MTK ellen. Azon dolgozunk a héten a rehabilitációs stábbal, hogy játszhassak, de semmi biztosat nem tudok még kijelenteni” – idézi Rajczi Pétert az Ujpestfc.hu.

Az Újpest pénteken este 7 órakor fővárosi rangadót játszik az MTK otthonában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik