Foci

Karim Benzema hisz önmagában

A francia támadó bizonyítaná Jose Mourinhónak, hogy érdemes volt a Real Madridnak megtartania.

Benzema meghálálná a bizalmat, amit a királyiak vezetősége táplál irányába. Némiképp meglepő, hogy a csatár a madridiaknál maradhatott, ugyanis a tavalyi szezonja pocsékra sikeredett.

Manuel Pellegrini helyére érkezett Jose Mourinho, és kétséges volt a francia maradása, de úgy tűnik, nem kell aggódnia tovább.

“Mindent elfelejtettem a tavalyi szezonból – nyilatkozta Benzema a sportinglife.com oldalnak. – Nagyon bízom benne, hogy sok gólt szerzek majd az előttünk álló bajnokságban, fejben erős vagyok, mindent megteszek majd, hogy trófeákhoz segítsem a klubomat.”

“Mourinho remek edző, velem is elbeszélgetett, ráadásul tiszteletteljesen, amit értékelek. A tavalyi év azért volt nehéz számomra, mert az volt az első év, hogy Lyontól távol játszottam. Mára beilleszkedtem úgy, mint ahogyan a családom is. Boldog vagyok, hogy itt lehetek” – mondta Benzema.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik