Foci

Gerrard szerint “tökösek” a magyarok

A meccs hőse úgy véli, kemény meccset játszottak a felek, Gera szerint nincs okunk a szégyenkezésre.

“Nehéz mérkőzés volt, az angolok az elején ránk jöttek, de szerencsére utána megnyugodtunk – nyilatkozta a 2-1-es magyar vereséggel záródó angol-magyar után az MTI-nek Gera Zoltán, a mieink csapatkapitánya. – A második félidőben már sokkal jobb volt az összjáték, ennek köszönhetően a vezetést is megszereztük.

Sajnos nagyon korán jött az egyenlítés, majd a második góljuk. A végén kiegyenlíthettünk volna, igaz, ők is rúghattak volna még. Összességében szerintem azért nincs miért szégyenkeznünk, új kezdet, új kapitány, új keret, ennek ellenére természetesen nem vagyok elégedett, mivel kikaptunk” – értékelt Gera Zoli.

Az angolok keveset beszéltek a meccsről, mindenesetre annyit a helyi újságírók azért kihúztak Fabio Capellóból, hogy David Beckhamnek “nincs jövője ebben a csapatban”. Egyedül Steven Gerrard, a Liverpool középpályása volt készséges a média munkatársainak. Nem véletlenül, két góljával ő döntötte el a találkozót:

“Fantasztikus érzés, hogy újra nyertünk. Külön örülök annak, hogy sikerült két gólt szereznem, a magyar csapat karakteres játékot mutatott be, tökös fiúk. Nehéz meccs volt, mert sokáig nem tudtuk feltörni az ellenfél védelmét. Nagyon jól jött a korai egyenlítés” – mondta a Liverpool sztárja.

Juhász Roland, a magyar válogatott hátvédje szerint egy rövid kihagyás okozta a vereséget, ugyanakkor dicsérte a csapat szervezettségét, valamint a fiatal játékosokat is.

“Lipták Zolival összesen két napunk volt arra, hogy gyakoroljunk, ennek ellenére úgy érzem, egész jól ment a dolog. Külön szeretném kiemelni Elek Ákost, aki szerintem remekül játszott” – mondta Juhász.

A magyar válogatott szeptember 3-án, Svédországban kezdi meg a 2012-es Európa-bajnokság selejtezősorozatát.

Az angol-magyar meccs szöveges összefoglalója ITT megtekinthető.

Itt pedig a képes összefoglaló:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik