Foci

Komanék a Werdert kapták a BL-ben

Huszti Szabolcs Zenitje a francia Auxerre, Juhász Roland Anderlechtje a Partizan Belgrád ellen harcolhatja ki a Bajnokok Ligája főtáblájára kerülést.

Pénteken délben Nyonban, az UEFA székházában került sor a sorsolásra, melyen megtudhattuk, mely klubok küzdenek egymás ellen a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében. Szerencsére három magyar játékos is érdekelt volt.

Az első csoportot a bajnokok alkották, a kiemeltek között pedig ott volt Juhász Roland csapata, a belga Anderlecht és a Debrecent búcsúztató Basel is.

Az RSC végül a Partizan Belgrádot kapta, az első felvonásra pedig Szerbiában kerül sor. A svájci együttes a moldáv Sheriffel játszik.

A nem bajnokok ágán Huszti Szabolcsért és Koman Vladimirért szoríthattunk: a szentpétervári Zenit végül a francia Auxerre-t kapta, míg az olasz bajnokság előző kiírását a negyedik helyen záró Sampdoria a Werder Bremennel meccselhet a főtáblára kerülésért.

Bajnokok ága:
Salzburg (osztrák) – Hapoel Tel-Aviv (izraeli)
Rosenborg (norvég) – Köbenhavn (dán)
Basel (svájci) – Sheriff Tiraspol (moldáv)
Sparta Praha (cseh) – Zilina (szlovák)
Partizan Belgrád (szerb) – Anderlecht (belga)

Nem bajnokok ága:
Young Boys (svájci) – Tottenham (angol)
Braga (portugál) – Sevilla (spanyol)
Werder Bremen (német) – Sampdoria (olasz)
Zenit (orosz) – Auxerre (francia)
Dinamo Kijev (ukrán) – Ajax (holland)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik