Foci

Gera visszatér a válogatottba

Egervári Sándornak sikerült meggyőznie a Fulham magyarját.

A nemzeti csapat korábbi kapitánya azután mondta le a szereplést, hogy Erwin Koeman akkori szövetségi kapitány a kispadra sem nevezte őt októberben, a dániai, utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésen, miután elkésett egy taktikai értekezletről. A 31 éves futballista ugyanakkor döntésének bejelentésekor nem tartotta kizártnak, hogy egyszer még visszatér a válogatottba.

A holland szakemberrel a múlt héten bontott szerződést az MLSZ, helyére pedig Egervári Sándort nevezte ki, aki már első sajtótájékoztatóján jelezte, hogy mindenképpen szeretné visszacsábítani a Fulhammel az elmúlt idényben Európa Liga-döntős támadót.

“Hosszan, részletekbe menően vázoltam Zolinak a magyar futballban végmenő változásokat” – mondta Egervári Sándor az MLSZ honlapjának. “Szóba került az új vezetés programja, és természetesen felvázoltam, hogy milyen elképzelések mentén szeretném felépíteni az új válogatottat, majd beszélgettünk szakmai kérdésekről is. A végén Gera Zoltán kijelentette, hogy ha meghívót kap a keretbe, akkor szívesen csatlakozik a csapathoz.”

A 31 éves futballista 2002. február 13-án, Limasszolban, egy Svájc elleni barátságos mérkőzésen mutatkozott be a nemzeti tizenegyben, s eddigi 62 fellépésén 18-szor volt eredményes.

A magyar válogatott augusztus 11-én az angolok ellen játszik barátságos mérkőzést a legendás londoni Wembley Stadionban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik