Foci

Casillas szerint Ashley Cole Madridba igazol

A spanyol világbajnok úgy hallotta, hogy a felek közel állnak a megegyezéshez.

A The Sun című – egyébként általában nem túl hiteles – brit lap öles betűkkel hirdeti, hogy Ashley Colenak véget érnek pokolbéli napjai Angliában, mert Jose Mourinho kimenekíti onnan.

“Amit én hallottam, az a szerződés aláírását igazolhatja. Nagyon felületesen beszéltem a klubunk munkatársaival, de ettől függetlenül úgy gondolom, Cole a következő évben a Real Madridban játszik majd. Jó döntés lenne az eligazolása mind szakmai, mind magánéleti szempontból” – nyilatkozta az újdonsült világbajnok kapus.

A Chelsea balhátvédjének megítélése akkor romlott meg, amikor kiderült, hogy többször is félrelépett és megcsalta feleségét, valamint olyan üzeneteket fogalmazott meg, hogy utálja Angliát.

“Most meglépheti talán utolsó nagy váltását, és mi lenne megfelelőbb annál, minthogy korábbi edzője kezei alatt dolgozzon…” – érvelt tovább Casillas, aki a világ legjobb balhátvédjének nevezte az angol játékost.

Ismeretes, hogy éppen Jose Mourinho, a Real jelenlegi edzője csábította el Cole-t a Chelseabe 2006-ban az Arsenaltól.

A Madrid egyébként 30 millió fontot szánna Cole megvásárlására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik