José Antonio Martín a Dail Mailnek elárulta, korábban a Barcelona vitte volna a Kölyök becenévre hallgató játékost, de miután megvették David Villát, más posztok megerősítése került előtérbe.
Az ügynök elárulta, szerinte a szigetországban marad ügyfele, de nem fogadna rá, hogy Liverpoolban. A labdarúgót – „meglepő” módon – a Chelsea és a Manchester City is vinné, annak ellenére, hogy a sérülésektől sújtott előző idénye nem sikerült valami fényesre.
„Nagyon úgy tűnik, hogy Fernando Torres a Premier League-ben folytatja, de az már korántsem biztos, hogy a Liverpoolban. Épp a jövőjén dolgozunk” – idézi a lap Martínt.
Mindeközben a játékos nem gondol a jövőjére, mint elmondta, nagyon fontos hét előtt áll, a spanyol válogatott ugyanis bejutott a dél-afrikai világbajnokság elődöntőjébe, ahol szerdán a pazar formában lévő Nationalelf lesz az ellenfél.