Foci

A riválishoz igazolt a Pool középpályása

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2010. 07. 02. 19:02

Az izraeli Yossi Benayoun három évre szerződik a Premier League bajnokához, a Chelsea-hez.

A 30 éves játékos átigazolását a londoni klub hivatalos honlapján jelentették be.

„Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nagy klubhoz szerződhettem, mint a Chelsea, ez minden játékos álma. Remélem sikeresek leszünk” – hangzott a frissen igazolt Benayoun székfoglalója.

A 2005. óta Angliában játszó labdarúgó, aki az izraeli válogatott csapatkapitánya is a középpálya közepén és a szélén is tud játszani, ennek Carlo Ancelotti, a Kékek olasz trénere is nagyon örül.

„Nagyon örülünk, hogy sikerült megszerezni. Yossi nagyon képzett játékos akit ráadásul több poszton is tudok játszatni. Tetszik a pályán mutatott elhivatottsága, biztos vagyok benne, hogy jól fog nálunk teljesíteni a következő idényben” – mondta Carlo Ancelotti a klub hivatalos honlapjának.

Benayoun július 5-én, hétfőn csatlakozik a csapattársaihoz Cobhamben, a Chelsea edzőközpontjában. Az együttes szimpatizánsai július 17-én, a Crystal Palace elleni első felkészülési meccsen láthatják kék dresszben az új szerzeményt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

cof
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.