Összefoglaló: Spanyolország nyomta meg inkább a meccs elejét, azonban a portugál játékosok fokozatosan rázódtak bele a játékba, előbb Ronaldo szabadrúgásánál, majd Tiago bombájánál kellett észnél lennie Casillasnak.
Fordulás után is a spanyol dominancia jellemezte a játék képét, David Villa pedig a 63. percben lesgyanús szituációból megszerezte a vezetést.
A folytatásban Carlos Queiroz fiai nem tudtak kellőképpen felpörögni, ráadásul Costát a semmire kiállította a játékvezető – Capdevila fitogtatta színészi képességeit -, így maradt az 1-0.
Portugália ezzel egyetlen kapott góllal is idő előtt búcsúzni kényszerült, míg a spanyolok tovább javítottak az örökmérlegen.
Cristiano Ronaldo mintha pályán sem lett volna, annyira eltűnt, momentumai sem voltak.
Eredmény:
Spanyolország – Portugália 1-0 (Villa 63.)
94. PERC: Továbbjutott az Európa-bajnok, Portugália mindössze egyetlen gólt kapott a dél-afrikai világbajnokságon, ám azt pont a legrosszabbkor, a vége 1-0!
![Spanyolország – Portugália 1-0 1](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
Xabi Alonso helyett Marchena a pályán.
90. PERC: Három perc a ráadás.
90. PERC: Cristiano Ronaldo tette fel mai teljesítményére a koronát, távoli lövése az alapvonalon túlra gurult, gúnyos morajt teremtve a lelátón.
![Spanyolország – Portugália 1-0 2](http://24.hu/files/europa_liga_donto/piroslap.jpg)
Capdevila játszotta el a nagyhalált.
![Spanyolország – Portugália 1-0 3](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
David Villa helyett Pedro folytatja a helyén.
87. PERC: llorente második helyzetét hagyta ki. David Villa emelt a tizenegyes pont magasságára, a csereként beálló támadó pedig ha centikkel is, de mellé csúsztatott.
85. PERC: A portugálok most megpróbálnak támadni, egyelőre kevés sikerrel.
![Spanyolország – Portugália 1-0 4](http://24.hu/files/europa_liga_donto/sargalap.jpg)
Tiago rúgta fel Villát.
77. PERC: David Villa szánta el magát lövésre jó 30 méterről, Eduardo csak öklözni tudta a bitang erős löketet.
![Spanyolország – Portugália 1-0 5](http://24.hu/files/europa_liga_donto/sargalap.jpg)
A vébé első spanyol sárgája.
72. PERC: mendes Pepét, Liédson Simaót váltja a portugáloknál, ezzel Carlos Queiroz kihasználta mind a három cserelehetőségét.
![Spanyolország – Portugália 1-0 3](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
Kettős csere.
![Spanyolország – Portugália 1-0 7](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Ez is.
![Spanyolország – Portugália 1-0 8](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Veszélytelen volt.
70. PERC: Sergio Ramos csinálta meg magának a lövőhelyzetet, Eduardo védett hatalmasat.
Villa gólja:
Ronaldót eddig leszedik a pályáról a spanyolok:
![Spanyolország – Portugália 1-0 9](http://media.nu.nl/m/m1fyidsj964u.jpg%20)
![Spanyolország – Portugália 1-0 8](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Porutgál szabadrúgás jön.
62. PERC: Inietsa játszotta be a labdát a tizenhatoson belülre, majd a lesgyanús helyen álló Villához került a játékszer aki előbb Ricardo kapusba, majd a kipattanóból a hálóba lőtt.
![Spanyolország – Portugália 1-0 11](http://24.hu/files/europa_liga_donto/gol.jpg)
Közelről talált be.
61. PERC: Sergio Ramos beadását Llorente fejelte kapura, Eduardo védett nagyot. Nem sokkal később Villa lőtt mellé.
![Spanyolország – Portugália 1-0 12](http://24.hu/files/europa_liga_donto/bedobas.jpg)
Danny futott lesre.
58. PERC: A spanyoloknál Llorente Torrest váltja, míg Almeira helyére Danny érkezik.
![Spanyolország – Portugália 1-0 3](http://24.hu/files/europa_liga_donto/csere.jpg)
Cserél mind a két fél.
57. PERC: Meireles beívelését öklözte ki Casillas.
![Spanyolország – Portugália 1-0 7](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Nem lett belőle veszély.
52. PERC: Ekkora szerencsét! Almeida verte át az egész spanyol védelmet, középre ívelt, a labda megpattant Puyolon és majdnem a kapuban kötött ki, de a kapufa külső felénél hagyta el a játékteret.
Lendül a bal:
![Spanyolország – Portugália 1-0 15](http://media.nu.nl/m/m1ayxjqj424s.jpg%20)
49. PERC: A csapatok ott folytatják ahol abbahagyták, azaz megy a pozícióharc.
46. PERC: Egyik szakvezető sem cserélt.
![Spanyolország – Portugália 1-0 16](http://24.hu/files/europa_liga_donto/kozepkezdes.jpg)
Megy a második félidő!
Félidő: Spanyol nyomással kezdődött a meccs, Eduardo védéseivel azonban túlélte ezt az időszakot a portugál válogatott.
Az első 45 percben főleg Vicente Del Bosque fiai diktálták a tempót, de gólt nem sikerült szereznie a csapatnak, míg a túloldalon Iker Cassillasnak két hárítanivalója is akadt: előbb Ronaldo bivalyerős szabadrúgását, majd Tiago távoli löketét védte bravúrral.
Portugália a kontráiban bízhat, a spanyoloknak pedig nem kéne ennyire túljátszaniuk a helyzeteket.
Xavi a védekezésből is kiveszi a részét:
![Spanyolország – Portugália 1-0 17](http://media.nu.nl/m/m1fyidujnr4q.jpg%20)
47. PERC: Vége az első félidőnek, az állás 0-0!
45. PERC: 1 perc a ráadás.
45. PERC: Meireles veszített labdát saját térfelén, Iniesta Torreshez passzolt a támadó azonban nem tudott lefordulni védőjéről.
![Spanyolország – Portugália 1-0 12](http://24.hu/files/europa_liga_donto/bedobas.jpg)
Almeida futott lesre.
43. PERC: Egy újabb portugál helyzet: Tiago fejelhetett közelről, de a labda mellé ment.
42. PERC: A portugál hálóőr egyből indított, amiből kontra alakult ki, de Casillas lábbal mentett Simao elől.
![Spanyolország – Portugália 1-0 8](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Eduardo védett.
![Spanyolország – Portugália 1-0 20](http://24.hu/files/europa_liga_donto/apolas1.jpg)
Coentrao rúgta fejbe véletlenül.
39. PERC: portugál helyzet a semmiből! Meireles ívelt be a bal szélről középre, Almeida azonban mellé csúsztatott – nagy lehetőség volt!
36. PERC: Visszaköszönni látszik az eddigi spanyol hiba, túlfényezik a srácok a játékot, lőni is kéne, nem csak passzolni.
31. PERC: Xabi Alonso kotorta ki a labdát Xavinak aki kapura lőtt, de mellé ment.
30. PERC: Éledezik Portugália, már átjönnek a játékosok a félpályán. 60-40 a labdabirtoklási arány a spanyoloknak.
![Spanyolország – Portugália 1-0 21](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
35 méterről bombázott kapaura, Casillas védett.
![Spanyolország – Portugália 1-0 22](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
Carvalho tisztázott.
20. PERC: Egy rövidpasszos játék után Tiago vállalkozott lövésre 20 méterre a kaputól, Casillas az égbe ütötte az erős löketet, Almeida támadta a háló felé hulló labdát, de a spanyol hálóőr visszért és ki tudta öklözni a Jabulanit.
![Spanyolország – Portugália 1-0 23](http://24.hu/files/europa_liga_donto/vedes.jpg)
Előbb Tiago löketét fogta, majd Almeida feje fölül ütötte el a labdát.
18. PERC: Az utóbbi percek egyértelműen a spanyolokról szóltak, a portugálok egyszerűen a félpályán képtelenek átvinni a labdát.
![Spanyolország – Portugália 1-0 22](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szabadrugas.jpg)
Könnyedén fogta Casillas.
![Spanyolország – Portugália 1-0 8](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Laposam legurított labdáját Torres vágta fölé centikkel.
12. PERC: Portugália magához tért a kezdeti sokkból, kiegyenlítetté vált a játék.
![Spanyolország – Portugália 1-0 7](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Az elsőt kivágták a bekke, a második lessel végződött.
7. PERC: Ismét David Villa villant! A bal szélről cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd lőtt, Eduardo védte a lapos löketet.
6. PERC: Coentrao döntötte fel Torrest a portugál tizenhatoson belül, a játékvezető azonban továbbot intett.
![Spanyolország – Portugália 1-0 7](http://24.hu/files/europa_liga_donto/szoglet.jpg)
Eduardo húzta le.
3. PERC: Most David Villa lőtt szinte ugyanonnan, Eduardo pedig ezúttal is magabiztos volt.
2. PERC: Itt az első helyzet! Fernando Torres tekert a tizenhatos sarkáról jobbala kapura, Eduardo védett nagyot.
1. PERC: Spanyolország piros-kékben játszik, Portugália fehér felsőben és zöld nadrágban lépett pályára.
![Spanyolország – Portugália 1-0 28](http://24.hu/files/europa_liga_donto/kozepkezdes.jpg)
Elindult a mérkőzés!
Most mennek a himnuszok, mindjárt kezdődik a meccs.
Kezdőcsapatok:
Spanyolország: Casillas – Capdevila, Puyol, Piqué, Ramos – Iniesta, Alonso, Busquets, Xavi – Villa, Torres
Szövetségi kapitány: Vicente Del Bosque
Portugália: Eduardo – Coentrao, Alves, Carvalho, Costa – Pepe – Meireles, Tiago – Ronaldo, Almeida, Simao
Szövetségi kapitány: Carlos Queiroz
Amikor ez a két csapat találkozik egymással, akkor felesleges a statisztikákról beszélni – főleg ha a világbajnokság nyolcaddöntőjéről van szó. Már a kezdő felállásokon látszik, hogy Spanyolország és Portugália is támadólag lép fel az ibériai rangadón.
Vicente Del Bosque legénysége némi meglepetésre vereséggel kezdett a szervezetten játszó Svájc ellen a csoportban, majd Hondurast 2-0-ra, Chilét 2-1-re legyőzve az élen zárt az armada. Ami eddig a legnagyobb gondot jelentette a spanyol csapatnak, az a helyzetkihasználás: Fernando Torres még nem talált a kapuba Dél-Afrikában és a társak is többször hibáztak már gólhelyzetben.
Portugália a csoportban a két rivális, Elefántcsontpart, majd Brazília ellen is 0-0-ás döntetlent játszott, míg a Koreai NDK-nak egy megválaszolatlan hetest hintettek Carlos Queiroz fiai, azaz a luzitánok még nem kaptak eddig gólt a vébén. A portugál védelem egyelőre megingathatatlan, azonban a támadások a dél-amerikai és az afrikai ellenfél ellen is dadogtak.
Azért egy kis kötelező statisztikát mégis ellövünk a végén, az örökmérleg nyelve a spanyolok felé billen: az eddigi 32 összecsapásból 15-t nyert a La Furia Roya, míg Európa braziljainak 12 döntetlen mellett mindössze öt siker jutott.
A meccsre a fokvárosi Green Point Stadionban kerül sor, a sípot az argentin Hector Baldassi fújja majd.