Összefoglaló: Pazarul indult a mérkőzés, mind a két csapat támadólag lépett fel. Aztán a 26. percben eljött aminek nem kellett volna: Maxi Rodriguez emelése után Tévez egyértelműen lesről csúsztatott a hálóba, a játékvezető azonban megadta a gólt – a kivetítőn, az ismétlésnek köszönhetően aztán látta mindenki mi történt (ami ellentmond a FIFA előírásainak), ám a bírói hármas ekkor már a videófelvételre hivatkozva nem vonhatta vissza korábbi ítéletét.
Ettől kissé megzavarodtak a mexikóiak, Osorio vesztette el a labdát a saját tizenhatosa előtt, Higuaín pedig köszönte szépen és kettőre növelte a különbséget.
Fordulás után ismét a Manchester City ásza villant és ezúttal szabályos, egyben bámulatos gólt szerzett, eldöntve ezzel a meccs sorsát. Hernandez még a hajrában szépíteni tudott, ám Argentína végül 3-1-re nyert és már a Németország elleni negyeddöntőre készülhet.
Eredmény:
Argentína – Mexikó 3-1 (Tévez 26., 52., Higuaín 33. ill. Hernandez 71.)
94. PERC: Vége a meccsnek, Argentína 3-1-re nyerni tudott és Németországgal találkozik a negyeddöntőben.
Kisszögletet láthattunk.
Messi pazar lövését tolta szögletre.
90. PERC: Három perc a ráadás.
Maxi Rodriguez helyett Pastore a pályán.
Görcsöt kaphatott.
Szabadrúgás kifelé, löktek bent.
Hernandez szépítő gólja:
Gutierrez érkezik Di María helyére.
72. PERC: Hernandez kapott egy passzt a tizenhatos előterében majd lefordult Demichelisről és a büntetőterületen belülről, ballal védhetetlenül bikázott Romero kapujába, 3-1!
Lefordult védőjéről és a hálóba bombázott.
70. PERC: Az argentin védők tisztáztak fejjel a gólvonalról Barrera lövése után.
Verón váltja Tévezt.
Tévez bombája:
Hernandez fejese ment nem sokkal fölé.
62. PERC: Salcido löketét kellett szögletre tolnia Romerónak.
Guardadót Franco váltja.
60. PERC: barrera tolta meg a labdát Otamendi mellett majd kötényt adott Maxi Rodrigueznek, de kiszorított helyzetből leadott lövése az oldalhálóban kötött ki.
Tévez – másodszorra – fantasztikus gólt lőtt, jogos az öröm:
52. PERC: Tévez próbált meg befűzni két védőt ez azonban nem sikerült neki, elakadt a labda. Az argentin támadót ez nem zavarta és jobbal kapura lőtte a lepattanó Jabulanit, a játékszer védhetetlenül vágódott a jobb felső sarokba, 3-0!
Most szabályos gólt lőtt, de mekkorát!
Kifejelték Torrado szögletét.
Barrera jön Bautista helyére.
Megy a második felvonás!
Félidő: Jól indult a mérkőzés, káosz lett belőle. Az első percekben Messi cseleit és salcido keresztlécen csattanó bombáját figyelhettük, majd azt, amint Rosetti játékvezető megad egy egyértelműen lesről szerzett gólt.
Ez rá is nyomta a bélyegét a találkozóra, az igazságtalanságtól kissé összeroppanó mexikóiakba Higuaín “rúgott bele” mégegyet, így 2-1-val fordulnak a felek.
A levonuló játékosok össze is szólalkoztak a pálya szélén, a közép-amerikaiak gúnyosan megtapsolták az Albiceleste labdarúgóit.
48. PERC: Vége az első félidőnek, sajnos eddig a játékvezetői hármasé a főszerep és minden bizonnyal az övék is marad… Össze is szólalkoztak a játékosok, a kispadok mögött kell csitítgatni őket…
45. PERC: Két perc a ráadás.
44. PERC: Marquez durrantott rá távolról egy löketet, Romero azonban biztosan fogta a középre tartó labdát.
Higuaín találata:
Tévez lesról szerzett gólja – mit nézett a partjelző…:
34. PERC: Romerónak kellett nagyot védenie Salcido újabb bombájánál.
33. PERC: Osorio adta el a labdát a saját kapuja előtt melyre Higuaín csapott le, a védő nem tudta leküzdeni a Real Madrid csatárát aki lecselezte a kapujából kiugró Perezt és a hálóba passzolt, 2-0!
Egy védelmi hiba után.
Messinek nincs nagy területe:
Ahogy az várható volt, egy kemény belépő.
25. PERC: Hihetetlen jelenetek… Messi ugratta ki Tévezt, aki átesett a kilépő kapuson, a kipattanót Maxi Rodriguez ráemelte, a manchester City játékosa pedig egyértelmű lesről fejelt a hálóba. A visszajátszást látták a játékosok, akik így reklamálni kezdtek, azonban a bírók már nem vonhatják vissza az ítéletet, így Argentína lesgóllal vezet 1-0-ra!
Maxi Rodriguez emelését fejelte a hálóba.
21. PERC: Szervezettek a védelmek, egyelőre nem könnyű tiszta lövőhelyzetbe kerülni.
14. PERC: Hernandez lőtt mellé.
Kifejelték a védők, Di María pedig mellé lőtte a kipattanót.
12. PERC: Messi emelt kapura a tizenhatos előteréből, azonban Perez a helyén volt és lehúzta a labdát.
9. PERC: Előbb Salcido lövése csattant a keresztlécen, majd Guardado tekert mellé. Mexikó ezzel a két hatalmas helyzettel jelezte, hogy ők is itt vannak.
8. PERC: Messi lövését blokkolták a védők, ha a Barca csillaga kicsit önzetlenebb, kihagyhatatlan helyzetbe hozhatta volna Tévezt.
6. PERC: Rosetti játékvezető most épp a pályát tisztíttattja le, mivel az argentin drukkerek egy csomó pénztárgép szalagot dobtak be a gyepre.
1. PERC: Mind a két együttes tradícionális mezében lépett pályára, Mexikó zöld felsőben és fehér nadrágban, míg Argentína világos kék-fehér csíkos mezben és kék sortban játszik.
Megy a meccs!
Most mennek épp a csapatok himnuszai, hamarosan útjára indul a laszti!
Kezdőcsapatok:
Argentína: Romero – Heinze, Burdisso, Demichelis, Otamendi – Di María, Mascherano, Maxi Rodriguez – Higuaín, Messi, Tévez
Szövetségi kapitány: Diego Maradona
Mexikó: Perez – Salcido, Marquez, Rodriguez, Osorio – Guardado, Torrado, Juarez – Bautista, Dos Santos – Hernandez
Szövetségi kapitány: Javier Aguire
Négy évvel ezelőtt ez a Maxi Rodriguez bomba döntötte el a meccset. A Liverpool játékosa most is ott lesz a pályán:
Hollandia mellett Argentína az egyetlen csapat, amely úgy került be a nyolcaddöntőbe, hogy mindhárom csoportmérkőzését megnyerte. Nem volt mindig meggyőző a csapat, Messi például még nem lőtt gólt, igaz, Diego Maradona klasszisát bizonyítja, hogy nem mindig rohant fejjel a falnak a válogatottja. Ez pedig a védekezésre berendezkedett, kontrákra építő csapatoknál jó taktikának mondható.
Mexikó látványos, labdajáratós játékkal szórakoztatta a nagyérdeműt az A jelű kvartett küzdelmei során mely egyedül Uruguay ellen nem jött be. Dél-Afrika ellen a nyitómeccsen gólokkal nyerhettek volna Javier Aguirre fiai, míg a franciák ellen 2-0-ás győzelmet eredményezett az offenzíva.
Négy évvel ezelőtt szintén a 16 között találkozott a két csapat, akkor Lipcsében 2-1-re az argentinok győztek. Tizennégy játékos a 2006-os mérkőzésen is jelen volt, ez nem az új csapatot építünk stílusra vall, holott Maradona több mint 100 játékost próbált már ki, mióta ő a kapitány.
Nagy párharc várható Rafael Marquez és Lionel Messi között, ők ketten mindent megnyertek a spanyol Barcelonával, most egymás ellen lépnek pályára. Az Isteni Diego kölcsönös tiszteletet vár el a csapatoktól, és az Uruguay elleni veresége ellenére erős együttesnek gondolja a mexikóit.
„Argentína, na és? Nem értem a sok pesszimistát Mexikóban, sajnos sokszor nem hiszünk eléggé magunkban, és nincs meg ez a mentális plusz bennünk, miközben más csapatokban igen. Ezen változtatni kell, Argentínát le lehet győzni” – ezek már Rafa Marquez elgondolkodtató szavai.
A mérkőzés játékvezetője az az olasz Roberto Rosetti lesz, aki Kewellt állította ki az ausztrál csapatból a Ghána elleni gólvonalon elkövetett „kezezéséért”.