Foci

Franciaország – Dél-Afrika 1-2

Bloemfontein, Free State Stadion, 41000 néző.

Összefoglaló: Franciaország kezdett jobban, úgy tűnt az utóbbi idők történései az utolsó mérkőzésre összekovácsolták az együttest. Ehhez képest Lloris hatalmas hibáját követően Dél-Afrika szerzett vezetést, Khumalo bólintotta a hálóba Tshabalala szögletét.

Mindössze hat perc telt el a bekapott találattól, amikor egy felugrásnál Gourcuff könyökölte arcon Sibayát amiért a találkozó kolumbiai játékvezetője egyből felmutatta a pirosat.

Az összezavarodó gallok ezután még egy gólt ajándékoztak a Bafana Bafanának, a teljes francia védelem mondott csődöt a 37. percben melyet Mphela használt ki és pofozta közelről a kapuba a labdát.

Fordulás után tovább növelhette volna előnyét a dél-afrikai együttes, Mphela lövése azonban a kapufán csattant. Ezt követően érthetetlenül visszavett a házigazda ahelyett, hogy a további gólokat hajszolta volna, ennek epdig meg is lett a következménye: Sagna álomkiugratása után Ribéry hozta kihagyhatatlan helyzetbe a csereként beálló Maloudát.

A 2-1-es végeredmény azt jelenti, hogy mind a két együttes búcsúzott a torna küzdelmeitől, nagyobb szégyenkezni valója azonban Raymond Domenech legénységének van, amely három meccsen mindössze egyetlen találatra volt képes és igen kiábrándító játékot produkált.

A vébék történetében először fordul elő, hogy a házigazda már a csoportmérkőzések után kiesik.

Eredmények:
Franciaország – Dél-Afrika 1-2 (Khumalo 20., Mphela 37. ill. Malouda 70.)

Az a csoport végeredménye:
1. Uruguay 7 pont (4-0)
2. Mexikó 4 pont (3-2)
3. Dél-Afrika 4 pont (3-5)
4. Franciaország 1 pont(1-4)

94. PERC: Vége a mérkőzésnek, Dél-Afrika 2-1-re legyőzte a francia válogatottat amely rendkívül alulteljesített ezen a világbajnokságon.

92. PERC: Nem jött össze a kegyelemdöfés, Tshabalala kapott remek keresztlabdát, azonban laposan belelőtt a kilépő Llorisba, így marad a 2-1.

90. PERC: Három minutum a ráadás.

Az első francia gól Dél-Afrikában:

86. PERC: Egy jellemző momentum a franciák mostani vébészereplésére: Ribéry adta el a labdát majd lehajtott fejjel kezdett el visszafelé sétálni.

CSERE 82’
Franciaország
Govou váltja Diarrát.
CSERE 78’
Dél-Afrika
Modise jött be Khuboni helyére.

75. PERC: Nomvhete szöktette magát hosszan így a kapujából jó ütemmel kirobbanó Lloris védhetett.

SÁRGA LAP 71’
Franciaország
Diaby sárgult be.

70. PERC: Ribéry kapott remek kiugratást, majd kicsalogatta a kapujából Josephset, középre gurított ahol egyedül Malouda érkezett, így az üres kapuba lőtt, 1-2!

GÓÓÓL 70’
Malouda, Franciaország
Ribéry passzából.
LES 69’
Dél-Afrika
Nomvethe futott lesre.
CSERE 68’
Dél-Afrika
Parker helyett Nomvethe a pályán.
Ápolás 67’
Tshabalala, Dél-Afrika
Kapott egy combost.

66. PERC: Pienaar lőhetett a tizenhatos előteréből, azonban Lloris könnyedén szelídítette meg a labdát.

SZÖGLET 60’
Tshabalala, Dél-Afrika
Francia bedobás lesz.
SZÖGLET 58’
Tshabalala, Dél-Afrika
Ezúttal nem okozott veszélyt a sarokrúgás.
VÉDÉS 58’
Lloris
Ez rá a jellemző, nem a bakizás.
CSERE 55’
Dél-Afrika
Gaxa jön Ngcongca helyére.

55. PERC: Úgy tűnik Domenech nem kíván kockáztatni és csatár helyett csatárt hozott be.

CSERE 55’
Franciaország
Henry váltja Cissét.

54. PERC: Cissé tényleg jó húzás volt Domenechtől, Sagna tette le a támadónak a labdát aki kapásból fölé lőtt.

Ápolás 52’
Dél-Afrika
Ngcongca maradt lent.

51. PERC: Tshabalala ugratta ki Mphelát aki kapásból ellőtte a labdát a tizenhatoson belülről, a játékszer azonban kipattant a kapufáról.

LES 50’
Franciaország
A morcos képű Cissé állt lesen.

49. PERC: Parker vette át gyönyörűen a labdát majd félfordulatból kapura lőtt, Lloris azonban ezúttal magabiztos volt.

CSERE 46’
Franciaország
Malouda váltja Gignacot.
KÖZÉPKEZDÉS 46’
Dél-Afrika
Megy a második felvonás.

Félidő: Franciaország tűnt aktívabbnak az első játékrészben, úgy tűnt Cissé beállásával veszélyesebbek lehetnek a gall támadások. Ennek ellenére Dél-Afrika szerezte meg a vezetést, Lloris futott alá Tshabalala szögletének így a túloldalon Khumaloról a kapuba pattant a labda – Diaby sem szorongatta megfelelően az ellent.

Kisvártatva Gourcuff ugrott fel egy labdáért Sibayával, könyöke eltalálta a dél-afrikait, a mérkőzés kolumbiai játékvezetője pedig azonnal felmutatta a pirosat a franciának.

Slusszpoénként még Clichy és Lloris hozott össze egy gólt a házigazdáknak melyet Mhpela értékesített, így 2-0-ás afrikai előnnyel fordulnak a csapatok.

Mphela találata:

Gourcuff kiállítása:

Khumalo gólja:

49. PERC: Vége az első félidőnek, Dél-Afrika 2-0-ra vezet a teljesen súlytalanná váló franciák ellen.

45. PERC: Mindeközben Suarez megszerezte a vezetést Uruguaynak, bonyolódnak a dolgok!

45. PERC: Három perc a ráadás.

Ápolás 45’
Gignac, Franciaország
Megütötték, de egy meccsen több ilyen eset is van.
SZÖGLET 43’
Dél-Afrika
Ezúttal tisztáztak a franciák.

43. PERC: Dél-afrikai örömfoci: Llorisnak kellett védenie, de most sem tűnt magabiztosnak.

SZÖGLET 40’
Ribéry, Franciaország
Egy újabb veszélytelen korner.
VÉDÉS 40’
Jospehs, Dél-Afrika
Gallas zavart be, de szögletre tolta a szabadrúgást.

37. PERC: Eddig a francia válogatott két gólt és egy piros lapot ajándékozott a házigazdáknak a vendégszeretetért. Tshabalala rossz passza után Clichy és Lloris – nincs rá jobb szó – szerencsétlenkedett a tizenhatoson belül, így a beinduló Mphela besodorta a kapuba a labdát.

GÓÓÓL 37’
Mphela, Dél-Afrika
Mit csinálnak a franciák?

36. PERC: Tshabalala fejelhetett, azonban jócskán fölé bólintott.

34. PERC: A kapu fölött hagyta el a játékteret a labda.

SZABADRÚGÁS 34’
Tshabalala, Dél-Afrika
A tizenhatos előteréből, ígéretes helyről.

30. PERC: Ez volt a francia válogatott második leggyorsabb piros lapja a 2002-es vébé óta, melyen Henryt szórták ki szintén a 25. percben.

26. PERC: Egy újabb véleményes kiállítás, Gourcuff ugrott fel fejelni Sibayával, a könyöke arcon találta a dél-afrikai játékost, de ezért az esetek többségében sárgát adnak, nem egyből pirosat.

PIROS LAP 26’
Gourcuff, Franciaország
Könyöklésért.

25. PERC: majdnem ott a második! Mphela lódult meg középen majd a tizenhatos előteréből lövésre vállalkozott, de célt tévesztett. Újabb zakó néz ki a galloknak.

24. PERC: Cissé lódult meg a jobb oldalon majd lövésre vállalkozott, de a labda jócskán mellé ment.

SZÖGLET 23’
Tshabalala, Dél-Afrika
Ez is veszélyes volt, Lloris ezt sem érezte.

20. PERC: Tshabalala szögletét Lloris számította el, így a labda átszállt fölötte a túloldalon érkező Khumalóról pedig a francia kapuba pattant a labda. Diaby sem állt a helyzet magaslatán, 0-1!

GÓÓÓL 20’
Khumalo, Dél-Afrika
Lloris futott alá a szögletnek.
SZÖGLET 20’
Tshabalala, Dél-Afrika
Jobbról jön a korner.

18. PERC: már többet küzdöttek a franciák, mint Mexikó ellen az egész meccsen.

17. PERC: Cissé irányába érkezett remek indítás, azonban a labda egy kicsit hosszú lett, de úgy tűnik a gall támadó jó kondiban van, nagyot sprintelt.

SZÖGLET 14’
Gourcuff, Franciaország
Kifejelték a védők.

13. PERC: A csoport másik meccsén pörögnek az események, nem úgy tűnik, mintha megelégednének az egy ponttal a felek.

LES 9’
Franciaország
Cissé futott lesre.

7. PERC: Egyelőre nem találják egymáson a fogást a csapatok, bár az látszik, hogy mindkét fél nagyon akar.

SZÖGLET 4’
Gourcuff, Franciaország
Balról jön a korner.

3. PERC: Meg volt a meccs első helyzete, Gignac lapos gurítását azonban biztosan fogta Jospehs.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Franciaország
Megy a meccs.

Kezdőcsapatok:

Franciaország: Lloris – Clichy, Squillaci, Gallas, Sagna – Diaby, Diarra – Ribéry, Gourcuff, Gignac – Cissé
Szövetségi kapitány: Raymond Domenech

Dél-Afrika: Josephs – Masilela, Khumalo, Mokoena, Ngcongca – Tshabalala, Khuboni, Sibaya, Pienaar – Parker, Mphela
Szövetségi kapitány: Carlos Alberto Parreira

Az A csoport állása két forduló után:
1. Uruguay 4 pont (3-0)
2. Mexikó 4 pont (3-1)
3. Franciaország 1 pont (0-2)
4. Dél-Afrika (1 pont (1-4)

Franciaország és a házigazda Dél-Afrika is az életben maradásért küzd a csoportmérkőzések utolsó körében. A Bafana Bafana a nyitómeccsen egy hajtós összecsapáson játszott 1-1-es döntetlent Mexikóval, majd Uruguay ellen roppant össze, a Diego Forlán duplájával menetelő dél-amerikai együttes 3-0-ra ütötte ki a vendéglátókat. Dél-Afrika ráadásul nélkülözni kénytelen első számú kapusát, Khunét, akit az előző meccsen állított ki a játékvezető, de Dikgacoi is bezsebelt összesen két sárgát, így ő is csak az oldalvonalon kívülről szemlélheti az eseményeket.

Franciaország együttesénél mindeközben áll a bál, az Uruguay ellen 0-0 után Mexikótól 2-0-ra kapott ki Raymond Domenech legénysége, a meccs szünetében pedig Nicolas Anelka szólt oda a trénernek, ami miatt a Chelsea csatára már ki is került a keretből. Ezzel nem értettek teljesen egyet a csapat tagjai, akik bojkottálták az edzéseket, míg Patrice Evra, a gallok csapatkapitánya az egyik edzővel is szóváltásba keveredett. Francia földön ennek meg is lett az eredménye, híres emberek és politikusok bírálták a gárdt.

A két válogatottnak matematikai esélye még van a továbbjutásra – természetesen a másik kárára. Egy gólzáporos győzelem segíthet csak a célok elérésében, azonban még így is minden a Mexikó – Uruguay mérkőzésen áll vagy bukik, ha ott ikszelnek a felek, akkor a három pont is édeskevés.

A mérkőzést a bloemfonteini Free State Stadionban játsszák, a sípot a kolumbiai óscar Ruiz fújja majd, aki 1995. óta tagja a FIFA nemzetközi játékvezetőket tartalmazó listájának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik