Foci

Zárul a második kör: nem hibázhatnak a spanyolok

Torresék a Svájc elleni bukás után javítanának, Cristiano Ronaldo hosszú gólcsendjét törné meg.

Már csak három mérkőzés van hátra a labdarúgó világbajnokság csoportmérkőzéseinek második köréből, holnaptól kezdve négy napon keresztül kialakul a csoportok végső sorrendje, és a szombaton kezdődő nyolcaddöntők párosításai. Előtte azonban még a G- és a H-jelű négyes is letudja a második fordulót.

Az idei világbajnokságon ma utoljára rendeznek mérkőzést az ebédidő környékén, a 13:30-kor kezdődő találkozón Portugália a Koreai NDK csapatával kerül szembe. Tegnap este Brazília 3-1 arányban felülmúlta Elefántcsontpart válogatottját, így a luzitánok nagy lépést tehetnek a továbbjutás felé, ha sikerül legyőzniük a koreai csapatot. Amennyiben nyernek, az utolsó körben már egy döntetlen kiharcolása is elég a már biztosan továbbjutó brazilok ellen. Cristiano Ronaldo mindenesetre szeretné végre megtörni gólcsendjét, Elefántcsonpart ellen ugyan egy kapufáig eljutott, de már több mint egy éve nem szerzett gólt hazája válogatottjában. Csapata amúgy sem volt túlságosan aktív az első mérkőzésén, kemény csatában, de helyzetek nélkül játszottak 0-0-át. Kimaradhat a kezdőből Deco, aki a hírek szerint nem volt túl boldog, miután az első fordulóban lecserélte őt Carlos Queiroz, helyére ebben az esetben Tiago vagy Danny léphetne, valamint Simao is bekerülhet a csapatba. Észak-Korea nagyon jól helytállt Brazília ellen, szervezettségüknek az lett az eredménye, hogy csak az 55. percben kerültek hátrányba, majd a mérkőzés végén az akkor már két gólosra duzzadt brazil vezetésből még faragni is sikerült. Ez alapján nem lesz könnyű dolga Ronaldóéknak sem, ráadásul Jong Tae Se is erősen fogadkozik, szeretne a világbajnokságon is gólt szerezni. Őt tartják az ázsiai csapat legveszélyesebb játékosának, de az utóbbi napokban nem róla, hanem négy társáról szóltak a hírek, akikről sokáig úgy tűnt, eltűntek a csapat háza tájáról, nem jelentek meg az első mérkőzésen, és többen már a disszidálás lehetőségét is felvetették. Aztán ezt a FIFA és az észak-koreaiak is cáfolták, állítólag csak a brazilok elleni mérkőzés jegyzőkönyvének elgépelése állt a háttérben.

16 órakor a H-csoport második köre is kezdetét veszi a Chile – Svájc mérkőzéssel. Marcelo Bielsa csapata meggyőző teljesítményt nyújtott az első körben, Honduras 1-0-s legyőzése lehetett volna nagyobb arányú is. A csapatszerkezet, a taktikai felállás és a játékosok stílusa is az attraktív támadófutball irányába mutat, intő jel lehet viszont a dél-amerikaiak számára a spanyolok szenvedése Svájc ellen. Nehéz lesz feltörni a svájci reteszt, de Chile számára fontos lenne a három pont, hiszen az utolsó körben a spanyolok ellen játszanak. A hírek szerint Humberto Suazo bevethető lesz sérülése után, ennek Valdivia láthatja kárát a kezdőcsapatban. Svájc meglepte a világot az első körben, rendkívül hatékony és szervezett védekezése, valamint a spanyol védelem egy rövidzárlata három pontot eredményezett számukra a világbajnokság egyik legnagyobb esélyese ellen. Evés közben jön meg az étvágy – gondolhatják, és ha ma is jól szerepelnek, elérhető közelségbe kerül a csoportelsőség, ami valószínűleg azt jelentené, hogy elkerülik Brazíliát a nyolcaddöntőben. Chile játékstílusa hasonlít a spanyolokéra, kérdés, hogy Ottmar Hitzfeld ugyanazt a taktikát veti-e be újra, és ha igen, sikerül-e még egyszer hibátlanul kivitelezni. Az első mérkőzésen megsérült Senderos helyére Steve von Bergen kerülhet, Frei és Behrami már felépülőben, de még nem biztos, hogy szerepet kapnak a mai mérkőzésen.

20:30-kor a rosszul rajtoló, de még mindig az egyik legnagyobb esélyesnek tartott Spanyolország találkozik a szintén 0 pontos Honduras legjobbjaival. A spanyolokat hidegzuhanyként érte, hogy esélyes létükre képtelenek voltak bevenni a svájciak kapuját, és bár egyértelműen domináltak a mérkőzésen, végül nem sikerült még pontot sem szerezniük. A labdabirtoklási fölény nem lesz elég Honduras ellen sem, információk szerint a gólszerzés érdekében a Torres-Villa támadó párossal futhat ki a gyepre az EB-győztes, Busquets pedig a padon találhatja magát. Iniesta játéka bizonytalan, Svájc ellen szedett össze kisebb sérülést. A spanyolok tehát mindenképpen javítani és bizonyítani akarnak, ezt Honduras próbálhatja megakadályozni. A Los Catrachos egy Chile elleni vereséggel kezdett, és reálisan kevés esélyük látszik a továbbjutásra. Valladares kapus nem ténykedett rosszul az első körben, vélhetően ma is szükség lesz rá, ha a hondurasiak megfelelő eredményben reménykednek. David Suazo továbbra sem egészséges, Julio de Leon pedig sérülése miatt már haza is utazhatott, helyére az a Jerry Palacios került, akinek két testvére, Johnny és Wilson Palacios már az alapkeretben is szerepel.

A mai program:

G-csoport:

13:30 Portugália – Észak-Korea, Fokváros

H-csoport:

16:00 Chile – Svájc, Port Elizabeth
20:30 Spanyolország – Honduras, Johannesburg, Ellis Park

A világbajnokság mérkőzéseit a hir24-en, élő, szöveges közvetítés formájában követheti figyelemmel!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik