Ahogy arról írtunk, a címvédő Olaszország meglepetésre csak 1-1-es döntetlent játszott Új-Zéland együttesével a dél-afrikai világbajnokság vasárnapi játéknapján.
„Nem volt szerencsénk, de azt kell, hogy mondjam nem játszottunk jól. Rosszul kezdtünk, már az elején nehéz feladat elé állítottuk saját magunkat. A széleken nagy lelkesedéssel játszottunk, de hiányzott az átütőerő a támadásainkból. A szerencsével is hadilábon álltunk: eltaláltuk a kapufát és a számos tizenhatoson belülre ívelt labdákkal sem tudtunk mit kezdeni. Meg kell nyernünk az utolsó mérkőzésünket, ha tovább akarunk jutni a következő körbe” – mondta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Marcello Lippi.
Riccardo Montolivo, az olasz válogatott középpályása szerint nem volt gond a támadásokkal, a játékos szerint együttesének jobban szét kellene húznia az ellenfelek védelmét.
“Ezek a srácok fantasztikusan teszik a dolgukat. Meg kell jegyeznem, hogy a játékvezető döntései közül néhány meglehetősen furcsára sikeredett. Az utolsó összecsapásra felpörgünk, Paraguaynak iszonyú nehéz lesz legyőznie minket, ezt megígérhetem” – nyilatkozta Ricki Herbert.