Ahogy arról írtunk, Dánia talán a dél-afrikai világbajnokság eddigi legjobb meccsén győzte le Kamerunt 2-1-re. Az afrikai csapat ezzel biztosan búcsúzik a torna további küzdelmeitől, míg Hollandia elsőként bejutott a nyolcaddöntőbe.
Morten Olsen, a dán válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata több hibát is ejtett a találkozó során, azonban ezen javítani tudott.
“Sok alapvető hibát csináltunk, ebből pedig megszerezték a vezetést. Ezt ki kellett javítanunk és épp ezért nem vagyok boldog, több játékosom sem teljesített úgy, ahogy kellett volna de legalább küzdöttek. A fizikális képességeinkkel elégedett vagyok, de ha valamit el akarunk érni ezen a tornán, akkor össze kell szednünk magunkat” – nyilatkozta Morten Olsen a találkozót követő sajtótájékoztatón.
A túloldalon érthetően nem voltak boldogok az érintettek, ugyanis Kamerun elsőként búcsúzott a torna további küzdelmeitől, pedig a dánok ellen több helyzetük is akadt, míg Japán ellen akár pontot is szerezhettek volna, amennyiben jobban koncentrálnak.
“Nem fogok lemondani. Kamerun labdarúgásáért akarok tenni, ezt vagy elfogadják vagy nem. Nem félek semmitől, szomorú, hogy búcsúznunk kell, de küzdeni akarásból jelesre vizsgáztunk” – mondta Paul Le Guen a sajtótájékoztatón.
Samuel Eto’o, a Szelídíthetetlen Oroszlánok emblematikus figurája az elbaltázott helyzetek miatt bánkódott.
“Japán ellen középső csatárt játszottam, de nem sikerült betalálnom. Most gólt szereztem, mégsem örülhettem győzelemnek, a foci már csak ilyen. Minden esélyünk megvolt arra, hogy megkaparintsuk a csoport második helyét, azonban nem éltünk a lehetőségekkel” – mondta az Interrel minden lehetséges címet bezseblő kameruni támadó.
Az utolsó fordulóban Kamerun a már továbbjutó hollandokkal meccsel, míg Japán és Dánia ki-ki meccset játszik egymással az egyetlen kiadó helyért.