Foci

Európa-bajnok váltja Blanc-t a Bordeaux kispadján

Jean Tigana lesz a Girondins Bordeaux labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Az eddigi tréner, Laurent Blanc a dél-afrikai világbajnokság után a francia válogatott szövetségi kapitányaként folytatja pályafutását.

Az élvonalban legutóbb hatodik helyezett klub keddi közleménye szerint Jean-Louis Triaud elnök, valamint Tigana kedden délután, sajtótájékoztatón ismerteti a megállapodás részleteit.

A válogatottal 1984-ben Európa-bajnoki címet nyert, vb-bronzérmes Tigana korábban irányította az Olympique Lyon és a Monaco csapatát, majd Angliában a Fulham, Törökországban pedig a Besiktas trénereként dolgozott. A Monacóval 1998-ban a Bajnokok Ligája elődöntőjéig jutott, ahol alulmaradt a Juventusszal szemben. Az 55. születésnapját júniusban ünneplő szakember játékosként 1981 és 1989 között 251 mérkőzésen szerepelt a Bordeaux színeiben, ez idő alatt három bajnoki címet szerzett és két kupagyőzelmet aratott.

Jean-Pierre Escalettes, a Francia Labdarúgó Szövetség elnöke az idén januárban Blanc, Didier Deschamps és Alain Boghossian mellett Tigana nevét is feljegyezte arra a listára, amelyen a jelenlegi szövetségi kapitány, Raymond Domenech lehetséges utódai szerepeltek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik