Foci

Higuain távozik Madridból?

Az argentin támadó egy elejtett nyilatkozata alapján nem kizárt, hogy maga mögött hagyja a spanyol fővárost.

A Real Madrid támadója, Gonzalo Higuain meglepő nyilatkozattal állt elő az Athletic Bilbao elleni 5-1-es győztes bajnokit követően. A meccs a távozását már korábban bejelentő Guti utolsó találkozója volt a Real mezében, ám a csapattársát búcsúztató argentin szavai alapján elképzelhető, hogy nemcsak a középpályás vesz búcsút Madridtól.

A Marcának nyilatkozó Higuain ugyanis meglepő nosztalgiával beszélt madridi éveiről.
„A közönség tapsa mindig külön büszkeséggel töltött el” – fogalmazott a támadó. „A szurkolók tudják, hogy az elmúlt három és fél évben mindent a klub érdekében tettem. Ahányszor felvettem a mezt, minden energiám ott maradt a gyepen, néha remekül sikerült, néha kevésbé, ám mindig azzal a tudattal jöttem le a pályáról, hogy nem hoztam szégyent a klubra.”

Az idei bajnokságban eddig 27 gólt szerző futballista nyilván arra (is) utalt, hogy az egyesület az év elején beígért szerződésmódosítást – a játékos kontraktusa 2013 júniusában jár le – nem hamarkodta el, a sorsa még mindig kérdéses. A világbajnokságon alighanem az argentin kezdőcsapatba jelölt csatár után a Chelsea érdeklődik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik