Foci

Boateng egyre közelebb Manchesterhez

A német válogatott fiatal hátvédje akár a héten aláírhat új csapatához.

Roberto Mancini, a Manchester City szakvezetője a Manchester Evening Newsnak nyilatkozva elárulta, hogy akár a héten megegyezhetnek a játékos klubjával. A City és az Európa Ligából a négy között kieső Hamburg a játékos árával kapcsolatban már dülőre jutott; eszerint Jerome Boateng 15 millió euróért költözne Angliába.

A 21 esztendős futballista a védelemben, de egy sorral előrébb – védekező középpályásként – is bevethető, az olasz szakvezető kijelentette, hogy épp ezért esett rá a választás.
„Nagyon közel kerültünk a leszerződtetéséhez” – így Mancini. „Boateng fantasztikus futballista, emellett fiatal és erős. Rendszeresen szerepel a német válogatottban, míg klubjában a védelem tengelyében, de a jobbszélén, illetve a középpályán is játszott már. Kész szerencse, hogy rábukkantunk.”

Mivel a Premier League és a Bundesliga is véget ért, a feleket semmi sem akadályozza abban, hogy minél rövidebb időn belül egyezségre jussanak. Amennyiben a szerződés létrejön, a holland Nigel de Jong és a belga Vincent Kompany után Boateng lehet a harmadik olyan játékos, aki Hamburgból Manchester kék részébe költözik. A ghánai apától és német anyától származó, berlini születésű Jerome bátyja, Kevin-Prince már korábban Angliába költözött, 2007-ben a Tottenham futballistája lett. Idén a kiesett Portsmouth csapatát erősítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik