Foci

Krasics Milánóban folytatná

A szerb középpályás elárulta, boldogan öltené magára a Milan vörös-fekete mezét.

A CSZKA Moszkva együttesével a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéig jutó Milos Krasics ázsiója igencsak megnőtt, több együttes, így az Arsenal, a Liverpool, a Bayern München és a Fiorentina is kiszemelte. A világbajnokságra készülő szélső középpályás legszívesebben a Milan együtteséhez szerződne, de más ajánlatokat is meghallgat.

A 25 éves labdarúgó a Blic Online-nak nyilatkozva kifejtette, hogy örömmel játszana együtt Edin Dzekóval (a bosnyák támadót több alkalommal is hírbe hozták a lombardokkal, ám egyre inkább úgy tűnik, nem Milánó lesz a csatár célállomása).

„Már gyerekkoromban a Milannak drukkoltam, így persze, hogy mindent megadnék azért, hogy a csapatban játszhassak . És ha már vágyálmok: szívesen futballoznék egy csapatban Dzekóval, fantasztikus játékos. Ezt közelről is tapasztalhattam, hisz a CSZKA-val a BL-ben még ősszel megütköztünk a Wolfsburggal. Május közepén jelzem a moszkvaiaknak, hogy valószínűleg távozom. Az ügynököm egyelőre azon dolgozik, hogy klubot találjon nekem, egyelőre még nem tudom, hol folytatom, több remek klub is tárgyal vele.”

Ajánlott videó