A Fulham középpályása, Simon Davies is csapata legjobbjai közé tartozott a Hamburg elleni 2-1-re megnyert visszavágón. A londoniak a második félidőben jóval koncentráltabban játszottak, s a futballista pazar góllal egyenlített: előbb sarokkal maga elé tette egy labdát (ezzel átverte Demelt), majd hét méterről legyőzte Rostot
Davies gólja ugyanakkor csak a kezdet volt, a hamburgiak számára a véget Gera Zoltán gólja jelentette – 1-1-nél még a németek álltak továbbjutásra. A londoniak végül a címvédő Sahtar Donyeck, a Juventus, a német bajnok Wolfsburg, és végül a Hamburg rovására jutottak a döntőbe.
„Hihetetlen, hogy honnan kapaszkodtunk vissza. Igyekeztünk a saját játékunkat játszani, s menedzserünk a szünetben is erre biztatott. ’Játszatok, ahogy tudtok, és meglesz a gyümölcse’. Igaza lett” – méltatta edzőjét az ITV-nek fogalmazó Davies. „Nem akármilyen gárdákkal csaptunk össze, sőt, nagycsapatok ellen sikerült hátrányból fordítanunk. Összerázódtunk, mi a szó szoros értelmében is egy csapatot alkotunk.”