Foci

Mourinho magával is elégedett

José Mourinho szerint nagy része van a Barcelonát két vállra fektető Inter idei BL-menetelésében.

José Mourinho nem tagadta meg önmagát a Bajnokok Ligája-elődöntő első, milánói mérkőzésén, állítólag bemutatott kollégájának, Pep Guardiolának, a meccs után pedig szóváltásba keveredett Xavival, az ellenfél egyik játékosával – és önmagát is fényezte egy kicsit.

“Amikor idejöttem, az Inter kis csapatnak számított a Bajnokok Ligájában. A játékosok féltek játszani, mostanra viszont már a legjobb csapatot is képesek legyőzni. Az Inter mostanra egy nagy klub lett a BL-ben” – mondta Mourinho, aki három csapattal, az Inter előtt az FC Portóval és a Chelsea-vel is eljutott az elődöntőig a legrangosabb európai kupasorozatban.

S jó esélye van arra, hogy az Interrel a döntőbe meneteljen, miután a milánóiak a hazai odavágón 3-1-re legyőzték a címvédő katalán sztárcsapatot. “A Barcelonát legyőzni nem könnyű, ráadásul mi teljesen megérdemelten fektettük két vállra” – jegyezte meg a portugál tréner.

A Xavival való állítólagos konfliktusának nem tulajdonított nagy jelentőséget, arról így vallott. “Nekem semmi problémám nincsen vele, imádom őt, a világ egyik legjobb játékosának tartom”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik