Foci

BL: előrehozott döntő a négy között

A négy közé jutott csapatok közül a két legerősebb már az elődöntőben összecsap.

Finoman szólva sem a szokványos előkészületek jellemzik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjét: a finálénak is beillő Internazionale-FC Barcelona párharc kedd esti nyitányára Milánóba autóbusszal, s nem légi úton jut el a katalán gárda, amely Itáliába vágyó híveinek hasonló “földhözragadt” megoldást ajánlott.

A kettős kényszer nyomán – az izlandi vulkánkitörés repülést megbénító hatása miatt, és mert az európai szövetség (UEFA) ellene volt bármifajta meccshalasztásnak – kényszerült rá a BL-címvédő a csaknem 1000 kilométeres távolság közúti leküzdésére. E tényező azonban nem zökkentette ki nyugalmából az idén megint fináléesélyes spanyol együttest, amely a várakozásokat illetően is földközelben maradt:

“A hosszadalmas utazás dacára sem hivatkozhatunk majd a kellemetlen körülményekre, nekünk így is a lehető legjobbunkat kell nyújtanunk az Inter ellen. Ha úgy vesszük, van annak haszna is, hogy sok órát töltünk el együtt az edzőnkkel, egymással, s biztosak vagyunk benne, hogy a közös buszozás még egységesebbé, az Inter legyőzésére még inkább alkalmassá kovácsol bennünket” – fogalmazott a hétfőre virradó éjszakát már francia földön, Cannes-ban töltő társaság alkalmi szószólójaként a katalánok középpályása, Sergio Busquets.

A két együttes szeptemberben már találkozott egymással a milánói San Siro Stadionban, s az akkori BL-csoportmérkőzésen nem született gól, míg a visszavágón a Barcelona diadalmaskodott 2-0-ra az olaszok szó szerint internacionalista, itáliai futballistát csak elvétve felsorakoztató nemzetközi alakulata felett. Az elmúlt hétvége mindenesetre inkább a keddi házigazdák önbizalmát erősíthette, amennyiben a spanyol bajnokságban éllovas Barcának egy pontra apadt az előnye a Real Madriddal szemben, miután csak 0-0-át játszott a városi rivális kiscsapattal, az Espanyollal, míg az odahaza második Inter 2-0-ra verte az ősi rivális Juventust.

Viszont a látogatók hitét erősítheti, hogy miközben az alapjátékosok közül az Európa-bajnok irányító középpályás, Andrés Iniesta kidőlt ugyan, de felépült, s Pep Guardiola vezetőedző Milánóban már hadba is vetheti a kapura rendkívül veszélyes svéd támadót, Zlatan Ibrahimovicot, aki éppen az olasz bajnoktól érkezett a múlt nyáron Barcelonába. A keddi “visszatéréshez” kapcsolható érdekesség, hogy az Interben meg hasonlóképpen ott lehet a csatársorban a sajátos cserebere részeként a Barcától (korántsem önszántából) átszerződött kameruni Samuel Eto,o.

Eto,o az esélyeket firtató felvetésre sajátos bölcselkedéssel válaszolt: “Mi nagy nyugalomban készülhettünk fel erre az összecsapásra. Az ilyesfajta mérkőzéseken, mint amilyen a Barcelona elleni is, nem a lábak határoznak, a végkimenetel fejben dől el…”

További pikantériát kölcsönözhet az összecsapásnak a Milito-féle testvérharc: Diego az Inter elsőszámú gólfelelőse, míg öccse, Gabriel egyre inkább meghatározó tagja a Barcelona védelmének.

Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés:

Internazionale (olasz)-FC Barcelona (spanyol) 20.45 (TV2)

Szerda este:

Bayern München (német)-Olympique Lyon (francia) 20.45 (DigiSport)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik