Foci

Gera gólpasszt adott, nyert a Fulham

Az angol csapat 2-1-re legyőzte a német Wolfsbug csapatát az Európa Liga negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Dzeko révén már a mérkőzés első perceiben veszélyeztetett a Wolfsburg, ezt követően azonban sokáig a mezőnyben folyt a játék. A hazaiak első helyzete Gera Zoltán előtt adódott, a Fulham kezdte átvenni az irányítást.

A második felvonásban Zamora előbb gólt lőtt Gera átadásából, majd asszisztált Duff találatánál, kétgólos előnybe került az angol csapat. Nem adta fel a Wolfsburg, a 89. percben pedig szépítenie is sikerült a Farkasoknak, Madlung helyezett a hálóba, a vége 2-1 lett. Gera Zoltán kezdőként végigjátszotta a mérkőzést.

Hazai pályán diadalmaskodott a Benfica és a Hamburg is: a portugálok két büntetőből szerzett találattal 2-1-re verték a Babel korai kiállítása miatt egy órán át emberhátrányban játszó Liverpoolt, míg a németek a Standard Liéget győzték le.

A spanyol belharc, azaz a Valencia – Atletécio mérkőzés 2-2-s döntetlent hozott.

Eredmények:
Fulham – Wolfsburg 2-1 (Zamora 60., Duff 63. ill. Madlung 89.)
Benfica – Liverpool 2-1 (Cardozo 59., 79. – mindkettő büntetőből ill. Agger 9.)
Hamburg – Standard Liége 2-1 (Petric 42. – büntetőből, van Nistelrooy 45. ill. Mbokani 31.)
Valencia – Atlético Madrid 2-2 (Fernandes 67., Villa 82. ill. Forlan 59., Lopez 72.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik