Foci

Balotelli bocsánatot kért

Az Inter támadója hivatalos közleményben kért bocsánatot Jose Mourinhótól és a klubtól.

Az olasz bajnoki címvédő 19 éves támadója az utóbbi hetekben csúnyán összekapott Jose Mourinhóval, és a portugál szakember nem volt rest, kitette a keretből. Hat mérkőzésen a kispadon sem kapott helyet Mario Balotelli, aki néhány napja hosszasan elbeszélgetett Mourinhóval, de nem sikerült tisztázniuk a helyzetet.

A klub vezetőivel folytatott tárgyalás a jelek szerint sikeresebb volt, hiszen órákkal később Balotelli az egyesület honlapján kért elnézést a trénertől, és a klubtól.

„Nagyon sajnálom, hogy így alakultak a dolgok. Szenvedtem, hiszen mindennél jobban szerettem volna játszani. Mostantól csendben várok, és várok az alkalomra, hogy mikor lehetek a csapat segítségére. A múlttal nem akarok foglalkozni, az előttünk álló feladatokra koncentrálok” – áll a közleményben.

A hírek szerint a támadó már a hétvégi Bologna elleni bajnokin játszhat, sőt az sem kizárt, hogy a kezdőben kap helyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik